Skip to content

A csajszim lánya

A csajszim 40 éves volt, a lánya 21. A csajszim bekerült a kórházba. Nos, ekkor megkérte a lányát, hogy segítsen nekem a főzésben, mivel nem vagyok egy konyhatündér.

A lánya, már akkor megmozgatta a fantáziám, mikor először találkoztam vele. Vajon milyen lehet az ágyban? De úgy voltam vele, mégis csak a csajszim lánya!

A lány aztán, eleget téve anyja kívánságának, egyik délután feljött hozzám, segíteni a főzésben. Nyár volt. Rövidnadrágban, valamint egy fehér felsőben érkezett.

Elég szép formájú keblei voltak, és láttam, hogy nincs rajta melltartó, hiszen a keblei, és a bimbók, sejtelmesen, átlátszottak a pólóján keresztül.

Ahogy tevékenykedett a konyhában, én egyre csak ott sündörögtem körülötte.
-Iszunk egy kávét? – kérdeztem egyszer csak tőle.
Beleegyezett, az invitálásomba.
Én pedig a jövetele előtt lefőzött kávét, kiöntöttem két csészébe, és betettem a mikróba, melegedni. Ám amikor kivettem a második csészét a mikróból, Évi, (így hívták a lányát, nem különben az anyját is) épp a beépített szekrényben nyúlkált valamiért, mikor is egy óvatlan mozdulattal a kávét kilöttyintette. Egy része a padlóra, a másik, egyenest a pólójára loccsant.
-Várj, egy pillanatot! Keresek anyudról egy pólót. – szóltam, avval a szekrényhez lépve, kotorászni kezdtem a ruhák között. Évi pedig ezalatt bement a fürdőbe, de az ajtót nem csukta be!
Tiszta pólóval a kezembe, odaléptem az ajtóhoz, és meghűlt, vagy mondhatni inkább, felpezsdült (!) a vér az ereimben.
Ott állt ugyanis a tükör előtt rövidnadrágjában, fedetlen keblekkel, és nézegette magát. Amikor észrevette, hogy nézem, rám mosolygott, és két tenyerébe téve a melleit így szólt:
-Szerinted Sanyii, jól néznek ki?
Nyeltem egyet, és félhangosan kinyögtem, hogy:
-Mi az, hogy jól, Évi? Nagyon jól néznek ki! Formásak, szépek.
-Érintsd meg őket! – követelte, továbbra is mosolyogva. – Na! Gyere!
Beléptem a fürdőbe, letettem a pólót a mosógépre, és kezeimet a lassan a keblei felé indítottam.
Megérintettem őket! Fantasztikus érzés volt! Feszesek, bársonyosak voltak. Mellbimbóit az ujjaim közé csíptettem, és lassan dörzsölni kezdtem őket. Ő becsukta a szemét, és halk sóhaj hagyta el a száját. Ekkor leültem a kád szélére, és puszilgatni kezdtem a melleit, illetve a nyelvemmel körözni kezdtem az egyik a csúcsosodó bimbója körül, aztán egy óvatlan pillanatban bekaptam, és előbb lágyan, majd egyre erősebben, szívni kezdtem azt. Évi pedig a fejemet simogatva, kéjesen felnyögött!
Ekkor jobb kezével legyúlt a már megkeményedő farkamhoz, és a ruhán át cirógatni kezdte.
-Le akarom szívni a farkadat! – szólalt meg.
Felkeltem, és letoltam a rövidnadrágom, valamint az alsóm, Ő pedig kezébe vette a hímtagom, visszanyomott a kád szélére, és letérdelt elém.
Ekkor a nyelvével elkezdte nyalogatni a csupasz zacsimat, majd egyre feljebb, és feljebb kényeztetett. Már egy jó ideje a makkom körül szorgoskodott, amikor így szóltam halkan hozzá:
-Vedd már be!
Abban a másodpercben a hímtagom, szinte tövig eltűnt a kitátott szájában. Felnyögtem! Ő pedig csak szopott, nyalogatta, és verte a szerszámom, miközben néha fel-felpillantott az arcomra.Nagyon jol szopott! Egyszer csak aztán elélveztem a szájába. Csak nyelte, és nyelte a forró gecimet, közben nyelvével tisztította le az utolsó cseppeket is, a vörösen dagadó makkomról.
Letörölte szájáról a lecsurgott nedűmet, és felállt. Mögé álltam. Átkaroltam, és megcsókoltam a nyakát.
-Most én akarlak megízlelni téged! – szóltam. -Gyere! – és kezét megfogva bevezettem a garzon közepén álló ágyhoz. Ott leültettem az ágy szélére, és hanyatt löktem. Leráncigáltam róla a rövidnadrágját, és a kissé átnedvesedett fehér tangáját. Közelebb húztam és letérdeltem a lábai közé, szembe gyönyörű, kiborotvált, és nedvesen csillogó pinájával. Nyalni kezdtem.
Szívó, szörcsögő, cuppanó hangokat hallatva járattam az ajkaim, és a nyelvem a rózsaszirmok között. Kiváltképp nem hagyva ki a csiklót a kényeztetésből, melyet elnyújtottam, látva Évi kecses vonaglását,és hallgatva kéjes sikoltozásait, miközben elélvezett.
-Rakd belém már a farkadat! – mondta sikkantva. – Dugjál meg!- kérlelt.
Ekkor, a már újra megmerevedett férfitagomat, lassan belecsúsztattam a pinájába. Becsukott szemmel, felsikoltott.
Elkezdtem benne mozogni. Előbb lassan, majd egyre gyorsabban. A lábait közbe a nyakamba tette, hogy még jobban belé tudjak hatolni. És én meg is tettem! Majd pózt váltottunk. Feltérdelt, és én megfogva csípőjét, hátulról tettem be a hímtagom, és vadul elkezdtem dugni. Cickói,kalimpáltak az ütemes mozgástól. Megmarkoltam az egyiket. Megszorítottam. Néha rácsaptam a seggére is!
Újabb póz, majd újabb és újabb…
Aztán hanyatt feküdtem, és Ö belevezetve a továbbra is meredező hímtagom a punciába. Lovagolni kezdett rajtam, és közben nézett. Egyre jobban, és jobban vonaglott rajtam!
Kivettem a hímtagom a pinájából, és a közben kellőképpen síkosított ánuszához vezettem, ahova lassan behatoltam. Kis sikoly hagyta el a száját, miközben belé hatoltam.
-Még sosem basztak meg ott, Sanyii! – mondta. – Akarom! Csináld! Dugjál seggbe!
Nem kellett modani kétszer, már mozogtam is benne, és ránézve az arcára láttam, hogy mennyire élvezi.
Ám én, egy kis idő múlva, pedig azt éreztem, hogy nemsokára elélvezek, és a gecimet, bele szerettem volna engedni a puncijába, ezért elhagyva a popsiját, ismét oda hatoltam be. Nem kellett már sokáig mozognom benne, látva, hogy ő sem bírja már sokáig.
-Élvezz belém! Bennem akarom érezni a gecidet! – lihegte.
Még néhány mozdulat, és egyszer csak a forró magom elindult belé, elárasztva hüvelyét!
Évi ráborult a mellkasomra, és lihegve szedte a levegőt, csak úgy mint én, és mosolyogtunk egymásra!
Még pihentünk egy kicsit, kényeztetve a másikat.
-Ezentúl, már nem csak anyámat fogod megdugni, hanem engem is! – mondta. – Mindig. Amikor csak alkalom lesz rá!

És, hogy mi lett a kajával? Bedobtuk a szemetesbe,a félig kész kaját, és rendeltünk pizzát. 
Amikor estefelé elment, megcsókolt az ajtónál.
-Köszönöm! – mondta. Azzal megfogta a szerszámom, és így folytatta- Remélem nemsokára ismét láthatlak!



⬇️ Lazulj egy kis xxx videóra ⬇️