Skip to content

A domina

Mind a ketten feszültséggel teli héten vagyunk túl, – amiatt határoztam el magam és gondoltam, hogy meglepem Önt, bennünket egy különleges ajándékkal.
Hetek óta játszom a gondolattal, – azóta, amióta együtt néztünk egy sex videót, – és amióta a pornóban látottak a hálószobánkban azzal egy időben elevenedtek meg: azon az estén láttam a szemében amint élvezi, hogy a hajamba belemarkolva erőteljes mozgásokkal tehet a magáévá, miközben a szemeivel a fimben szereplő nőt követte végig, – amint az hol mély torkosan szopja le a partnerét, hol az ánuszába tolt fasztól élvezett hangosan. Féltékenység lett rajtam úrrá, ha erre a jelenetre gondoltam, – és ez vezetett ahhoz, hogy úgy döntöttem, hogy a lehető legpiszkosabb fantáziámat fogom elővenni ennek megvalósításához.

Hazafelé beugrottam a munkahelyére és a portán hagytam egy cetlit Önnek a következő üzenettel: Ma ne merj késni!
Tudtam, hogy határidőre dolgozik és ma van az utolsó napja annak, így nem várhatom a megszokott időben haza.
Már tíz óra is elmúlt, amikor kattant a lakás ajtaja és fáradtan a háló felé lépkedett, ahol már vártam. Egy forró csók után azonnal a pólóm alá bújtatta a kezét és a mellemet markolta volna, de kedvesen eltoltam magamtól és a felfrissülés érdekében zuhanyozni küldtem. Nem egészen értette a dolgot, de szomorkásan a fürdőszoba fele vette az irányt.
Hallottam, amint megnyitja a vizet. Elképzeltem, amint végigszáguldanak a testén a vízcseppek. A szőrős mellkasán, a formás fenekén, az eres bréjén, beleborzongtam és magamban azt mondtam, hogy ma én vagyok az erősebb, a dominánsabb!
Kinyitottam a ruhás szekrény ajtaját és levettem a felső polc egyikéről egy fekete, bőr latex ruhát. Kibújtam a pólómból. A bőr könnyedén csúszott végig a testemen, – éreztem, ahogy a combjaimra tapad, ahogy a fenekemhez simul, miközben a testnyílásaimat szabadon hagyja, – az egész ruha csak a mellem alá ért fel, hatalmas melleim pedig büszkén, kendőzetlenül feszültek. Beleléptem a tűsarkú cipőmbe, elővettem a pálcát is a rejtekéből. Az ágyra dobtam a kötelet.

Amikor kijött a gőzből, akkor hirtelen megtorpant az ajtóban. Láttam a meglepettséget az arcán. Odaléptem Önhöz, kezemmel eloldottam a törölközőt, majd a farkára csúsztattam az egyik kezem, és már az érintéstől is éreztem, ahogy felhorgad a vágya.
A szemébe néztem, – határozott hangon mondtam: Késtél!
Ön motyogott valamit a sok munkáról, – de szinte meg sem hallottam.
– Térdelj az ágyhoz! – parancsoltam.
Kérdőn figyelt, de nem mozdult.
– Takarodj az ágyhoz! – emeltem fel kissé a hangom és a következő pillanatban a kezembe vett pálcával a fenekére csaptam.
Felszisszent. Mintha meg is ijedt volna, – de amikor a másodikat is lesújtottam az eszközzel, – akkor megindult a helyére.
Az ágy előtt lévő gyapjúszőrre térdelt.
– Tedd hátra a kezeid!
– Miért? – a következő pillanatban a pálca ismét a fenekén csattant.
– Itt csak én kérdezhetek, illetve kérhetek. – feleltem határozottan.
Az ágyra dobott kötéllel a csuklóját összefogva, szoros gombócot kötöttem a kezeire.
Ön elé léptem.
Ön előtt állva, kisebb terpeszben az arcához toltam a frissen kiborotvált, csupasz pinámat, – szinte éreztem a kapkodó leheletét miközben alig vártam, hogy megérintsen a nyelvével. Talán percek teltek el, – láttam a ruhásszekrény álló tükrében, hogy nem mer hozzám érni. A tükörbe pillantva merevedő pöcsét néztem. Húzni akartam a pillanatot, lassan ringattam az altestemet az arca előtt, – amikor rám mordult:
– Nem bírom! Akarlak, – a pinádat akarom!
Mosolyogva hátranéztem és csak annyit szóltam:
– Nyalj!
Lassú, majd gyorsuló tempóban járt a nemi szervemen a nyelve, néha belenyalva a segglyukamba is.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve megfordultam és letérdeltem.
Kinyalt fenekemet és pinámat a tükör fele pucsítva toltam a magasba, miközben a kezemben megmarkolt pálca hegyével az álló péniszét simogattam. Hallottam a zihálását, ahogy legszívesebben kimondta volna, hogy vegyem a számba a férfiasságát és nyomjam le a torkomig, ahogyan az a nő is tette a pornófilmben, – de nem szólt. Talán nem akart, vagy nem mert a suhintástól félve, amit a farára mérhetnék a következő pillanatban, ha nem vagy nem úgy engedelmeskedik ahogyan én akarom.
Nyelvemmel lágyan megérintettem a makkot. A nyelvem hegyével simogattam, majd mohóságom lassan elöntött. Ajkaim közé szorítottam és óvatosan szívni kezdtem, miközben a kezemmel is segítettem. Egyre inkább el akartam nyelni, – azt akartam, hogy úgy erezze, hogy az első legjobb hely a világon a szám, – hogy azt az érzetet keltsem Önben, hogy az én forró ajkaim hasonlóan vagy még jobban megdolgozzák a pöcsét, mint az a kurva a partnerét a filmben.
Egyre gyorsuló ütemben vertem a hatalmas faszt a kezeimmel, – éreztem az ösztönös mozgást, – éreztem, hogy lassan élvezés közeli állapotba kerül, – ezért még mielőtt a csúcsra ért volna, – lassítottam a tempón.
Cumizás közben félpillantásokból láttam, ahogy felváltva nézi a számban eltűnő férfiasságát és a tükörben jól látható, szétnyíló pinámat. Tudtam, hogy mire gondol. Az aktusra.
Megfordultam.
Fenekemet egészen közel toltam az ágyékához. Többször próbált felém közeledni, de mindannyiszor, – amikor ezt észrevettem, – akkor erélyes hangon fenyegetéssel reagáltam. Még játszani akartam egy kicsit. Még annyi ideig, – amíg lassan a vágy- őrület határát el nem érjük.
A csípőm lassú, andalító, hívogató mozgásba kezdett. Kezemmel teljesen széthúztam a szeméremajkaimat, egészen annyira, hogy lássa a hüvelyem, ahogy a vágy hatására tágul. Közelebb toltam magam Önhöz, – a tükörbe nézve láttam, hogy figyel és vár, kéjes hangon, mosolyogva mondtam:
– Most mar megbaszhatsz, de jól végezd a dolgod, mert megbüntetlek!
Ön pedig hirtelen, mint egy, – a végtelenségig éheztetett fenevad, – mártotta belém a férfiasságát. Mindketten felnyögtünk. Bődületes tempóval dugta a pinám, mintha ezen múlna az élete. A testünk teljes összhangban mozgott, egyre inkább éreztem a testemet elöntő vágyat, – a fejemet hátrafordítva láttam, hogy Önnek sem kell már sok, – amikor váratlanul megszólalt:
– Elélvezhetek sasó geci?
Teljes alárendeltségben, arcomat a farkához tartva, a kezemmel és a számmal ingerelve a nyelvemre spriccelt. Hagytam, hogy a forró ondó az államon lefolyva a melleim közé vándoroljon. Feltérdeltem Önhöz.
– Nyald le a gecidet! – és amíg Ön a saját ízét kóstolta a nyelvével rólam, – addig eloldottam a kötelet a kezén.



⬇️ Lazulj egy kis xxx videóra ⬇️