Óriási tömeg volt a bevásárló központban, s szombat délelőtt lévén a szokásosnál is hosszabb sorok kígyóztak a pénztárak előtt. Fülledt nyári nap volt és ezen még a hirtelen jött, a nagy üvegfelületeken jól látható, sűrű cseppekben támadó zápor sem enyhített. Én is a fizetésre vártam és éppen a kosárban lévő szerzeményeket egyeztettem a cetlin felírt szükségletekkel, mikor megérintették a vállam:
– Éva, Te vagy? – hallottam a rég nem hallott hangot és fordultam hátra.
Anna volt. Örömömben a nyakába ugrottam, hiszen volt közvetlen főnökömet már hónapok óta nem láttam. Tulajdonképpen azóta, hogy oly furcsán, minden átmenet nélkül kilépett a cégtől. Záporoztak egymásra kérdéseink, s pillanatok alatt mi kerültünk sorra a pénztárnál. Folyamatosan mesélt a másiknak mindegyikünk, szinte levegőt is alig vettünk, így értünk a bejárathoz. Az eső még mindig, nagy hévvel támadta a parkolót, s ennek egy kicsit örültem is, hisz tétova várakozásunk miatt felgyülemlett kíváncsiságomra Anna sorra válaszolt. Már vagy tizenöt perce ott állhattunk, vártuk az eső enyhülését, mikor a zápor gyakorlatilag viharrá alakult át. Egymásra néztünk, és mosolyogva belevágtunk az esőbe, hogy elérjük az autóinkat. A kapuban szinte azonnal szétváltunk és én futva toltam a bevásárlókocsit az autóhoz. Miközben kapkodva pakoltam bőrig ázva a csomagtartóba, azon bánkódtam, hogy el sem búcsúztunk egymástól. Kissé lelombozódva, már csurom vizesen toltam vissza a kocsit a tárolóba, mikor újra szembe jött velem. Nála már nem volt „égiszekér”, láttam rajta, hogy engem keresett:
– Nincs egy-két szabad órád? Itt lakom a közelben! – és én örömmel fogadtam el a meghívást, hiszen még annyi kérdésem volt.
Az ajtón belépve egy apró, de nagyon ízlésesen berendezett, tiszta lakás fogadott. A víz még mindig csorgott rólunk, s Anna egy nagy fürdőlepedővel és egy hideg sörrel a kezében állt meg hirtelen előttem.
– Szereted a sört? Vedd le a ruhád, gyorsan kiakasztom száradni! Nem akarsz gyorsan lezuhanyozni?
Csak bólintani tudtam a sörre, s automatikusan hámoztam le magamról a ruhát, míg a felkínált zuhanyt köszönettel visszautasítottam. Anna pár perc türelmet kért míg ő a zuhany alá áll, s hellyel kínált a nappaliban. Egy bézs színű ülőgarnitúra uralta a nappalit, s míg magamra tekertem a törölközőt alaposan felmértem a szobát. Egy nagy televízió, apró, de nagy gonddal választott komódok és a fél szoba falát elfoglaló, roskadásig megpakolt könyvespolc tette otthonossá a helységet. Anna gyorsan végzett, s egy vékony, térdéig érő fürdőköpenyben huppant le törökülésben a velem szemben lévő kanapéra, szintén egy hideg sörrel a kezében. És már jöttek is a kérdések. Így ültünk egymással szemben, folyamatosan válaszoltunk egymás kérdéseire, s egy kívülálló számára talán még komikus is lehetett volna a látvány, hogy két hiányos öltözetű, csapzott hajú nő, egymással szemben ülve, sörrel a kezében, folyamatos gesztikulálás közben csak mesél, mesél. Körülbelül egy óra telhetett így el, mikor Anna, a munkahelyen történtek mesélése közben egyszer csak közbevágott:
– Láttalak aznap este…
Azt hittem, hogy szégyenemben lefordulok a fotelról, s rettentő ideges lettem rá. Szólni sem tudtam, csak lefordítottam fejem és némán arra gondoltam, hogy most kell felállnom és elmennem. Látta rajtam a szégyent, érezhette, még a gondolat is rosszul esik, hogy valaki láthatott maszturbálni, láthatta azt, amit másnak a világ minden kincséért sem mutatnék meg. Anna a dohányzóasztalon átnyúlva a vállamra tette a kezét és nevetve kezdett vigasztalni:
– Ne szégyelld! Ha valakinek van szégyellni valója az én vagyok, de egyszerűen nem tudtam megmozdulni, annyira szép voltál aznap este. – felpattant, s pillanatok múlva még két kis sörrel a kezében jelent meg.
A mai napig nem értem, hogy miért, de azon vettem észre magam percekkel később, hogy a szexről beszélek felszabadultan, gátlások nélkül. Elmondtam, hogy akkor tudat alatt éreztem a jelenlétét, elmeséltem napokkal későbbi vívódásomat, a videofelvételt, az érzéseimet, míg Ő a látottak rá gyakorolt hatásáról beszélt. Már csendesebben beszélgettünk, s mit tagadjam, a gondolatban újra átélt események, és Anna élményének, illetve véleményének hallgatása közben valami vad forróság kezdett bennem felizzani a fejem búbjától, a lábujjamig. Elmesélte, hogy Ő, hogyan szokott örömet okozni magának, hogy a látottak hatására mennyire megváltozott a rólam alkotott képe. Néztünk egymásra, s kínos, hosszú csend telepedett közénk. Anna belekortyolt az üvegbe és láthatóan kétségek között szólalt meg:
– Tartozom Neked! Tartozom egy élménnyel. – s lassan kibontotta a derekán átkötött köpenyét. Látta rajtam a kíváncsisággal vegyes megrökönyödést, s azonnal folytatta:
– Nem. Nem vagyok leszbikus, csak szeretném, ha Te is megnéznél engem. Nagyon vágyom rá.
S ekkor már én is akartam. Tudtam, hogy közöttünk ez nem ronthat el semmit, bár ettől barinők sem leszünk, de igen, akartam látni őt, tényleg úgy éreztem, hogy tartozik nekem, s mereven bámulva hátra dőltem a fotelben jelezve, hogy én készen állok.
Anna a távirányítóért nyúlt s halk, nagyon lágy zene ereszkedett közénk. Vállaival lassan kibújt a fürdőköpenyből, s már csak keblei nem engedték, hogy hirtelen lecsússzon róla. Szemei csillogtak, a félelemmel vegyes kíváncsiságtól kiszáradt ajkát tudattalanul nyalta meg, és rám szegezte zöld szemeit. Bal lábával fellépett ültében a heverő szélére, s így én csodálattal szemlélhettem teljesen csupasz, már csillogó nuniját. Combjait kezdte cirógatni, és én a látványtól, tudatosság nélkül utánozni kezdtem őt.
– Ne! Kérlek Te ne! – nézett rám és felállva kibújt köpenyéből. Gyönyörű teste volt. Melleinek sötétrózsaszín udvarából bimbói – kérlelve az érintést – meredtek felfelé és nekem óriási önuralomra volt szükségem, hogy ne érintsem meg saját testem. Ott állt előttem, csak a dohányzó asztal választott el bennünket, s karnyújtásnyira tőlem Anna lehunyt szemmel melleit kezdte nagyon finoman kényeztetni. Csípője a halk zene ütemére ringott, kezei aprólékosan járták útjukat az egyenletesen lebarnult test minden érzékeny pontján. Anna visszaült a kanapéra, mindkét lábát feltette az asztalkára és rettentő lassan apró csiklóján kezdett két ujjával körözni, míg kérlelhetetlenül, mereven a szemeimbe nézett. Egyre jobban belemerült saját kényeztetésébe, de láttam rajta, hogy folyamatos fészkelődésem ellenére figyeli minden mozdulatom. Apró sóhajok törtek fel belőle, s óvatosan két ujjával magába hatolt. Csípője megemelkedett, s én azt vártam, hogy átadja magát teljesen vágyainak, de Anna meglepetésemre ekkor nagyon finoman, miközben egyik kezét csiklóján nyugtatta, apró sóhaj mellett kihúzott magából egy pár gésa-golyót.
Soha nem láttam még „élőben” ezt a kis „szerkezetet”, s talán ezt arcomon észrevéve Anna halkan felkacagott:
– Már a zuhanyozás óta velem vannak! – és én kíváncsian néztem, miközben Anna az asztalra tette a zsinórral összekötött két tojásnagyságú játékszert.
– Azonnal jövök! – mondta, s valószínűtlenül erotikusan, szinte a szoba levegőjének érintését is érezve ment át a hálószobába.
Nem bírtam magammal. Míg egyedül hagyott, végre megérinthettem magam. Kibújtam a magamra csavart törölközőből és végre megsimogathattam követelődző melleim. Anna ekkor lépett be újra a szobába, s fejét ingatva szólt rám:
– Rendben, de a bugyid marad! – mondta, s egy fehér kis táskát dobott az asztal mellé a földre, majd újra kifordult a szobából a konyha felé.
Kihasználva az újbóli egyedüllétet, kíváncsian vettem fel az asztalról a golyókat, s önkéntelenül forró ölemhez szorítottam őket. Éreztem, hogy már teljesen elöntött a forróság, s valami hirtelen ötlettől vezérelve, a bugyimat félrehúzva, két visszafojtott sóhaj kíséretében „eldugtam” a golyókat, s bugyimat gyorsan a lebukástól félve igazítottam el magamon. Valami eddig nem érzett gyönyörűség öntött el, s csupán izmaim apró rándításaival nagyon gyengéd örömöt okoztam magamnak.
Anna újra megjelent az ajtóban. A lélegzetem is elállt, mert kezében egy termetes konyhakés volt, amit – látva arcomon a megrökönyödést – hanyagul a kis táska mellé ejtett.
– Ne félj! – mondta, míg bal kezével folyamatosan, felváltva meredező bimbóit csippentette meg.
– Arra még szükségünk lesz! – s mosolyogva most már nem a kanapéra, hanem a harminc centiméterre tőlem lévő asztalra ült le velem szemben. Lábait a két térdem mellé tette a fotelra, hanyatt dőlt az asztalra és gyöngyöző rózsáját simogatva kezdte átadni magát most már a gyönyörnek.
Ujjaival kezdett szeretkezni halk nyögések kíséretében, s szemei folyamatosan engem pásztáztak. Már én sem tudtam irányítani végtagjaim, melleimet masszíroztam, s csípőm apró kis mozgatásával engedtem, hogy a golyók a gyönyört fokozzák bennem. Anna csípője már szinte óriási köröket írt le, míg két ujjával magában volt s közben másik kezének csontos ujjaival csiklóján táncolt. Lábujjai már hozzám értek, s ütemes mozgását átvéve ölem izmaival próbáltam a golyókat táncoltatni magamban, de csak a folyamatos vágyat tudtam még magasabbra tüzelni. Annát egy visszafojtott nyögés kíséretében, csípőjét az asztaltól elemelve érte el a gyönyör, s míg én még mindig apró bimbóim simogatásával voltam elfoglalva, Ő kis izzadságcseppekkel a keblei között pihegett még mindig rám szegezett tekintettel.
Felült, s az élvezés okozta homályos tekintettel, de hamiskás mosollyal kérdezte:
– Hol vannak a golyók kislány? – és meglepetést színlelve jobb keze mutató ujjára harapott. Mindketten felnevettünk. Anna lehajolt a sörösüvegért és kortyolt egyet a még mindig gyöngyöző falú üvegből. Rettentő erotikus volt, ahogy a szájához emelte, s Anna talán észre is vette rajtam, hogy mi jár a gondolataimban, de csak mosolyogva a fejével jelzett, hogy az üveg nem tartozik a játékhoz.
– Kérem a golyókat! – mondta, és ellentmondást nem tűrő tekintettel tartotta elém felfelé fordított bal tenyerét, miközben jobbjával újra kéjbarlangját kezdte felfedezni. Szabadkozva, és előbbi orgazmusát irigyelve néztem rá, de Ő azonnal rávágta:
– Ide vele! – követelte és én bugyimat félrehúzva, közben Őt vizsgálva nyúltam be a golyókért, s ahogy magamhoz értem alig kaptam levegőt. Lassan húztam ki a golyókat s ezt már nem bírtam. A második golyónál, amikor hozzáért a csiklómhoz hangtalanul megreszkettem és elélveztem.
Miközben Anna tenyerébe ejtettem a golyókat, már láttam rajta, hogy a kéj iránti vágy újra elhatalmasodott rajta. Az asztal melletti táskába rejtette a gésák „oktatóját” és azzal a mozdulattal a kis táska rejtekéből elővett egy körülbelül húszöt centi hosszú, tapadókorongos műtagot. Anna először rámnézett, majd miközben feltérdelt az asztalra, maga alá rögzítette a tapadókoronggal új játékszerét. Megigézve néztem, ahogy pár pillanattal később, szép lassan, egy mélyről feltörő nyögéssel ráhelyezkedett. Térdeit kicsit hátrébb tolva, még mindig velem szemben volt, s kezeivel a fotel karfájára támaszkodott. Arcunk majdnem összeért, éreztem forró leheletét miközben mozogni kezdett a kéjrúdon. Én sem tudtam visszafogni magam, bugyimon keresztül kezdtem cirógatni most már óriásira duzzadt babszememet. Anna le-lehunyva időnként szemeit, lihegve mozgott egyre erőteljesebben és eddigi apró nyögései ütemes, rettentő izgató kis sikolyokká váltak. Benyúltan a bugyimba, hogy végre érezhessem magamban ujjaimat, de ezt Anna azonnal észre vette és a műfalloszra teljesen ráülve megállt.
– Ne! – kérte és megfogta csuklómat.
– Várj még egy kicsit, kérlek!
Anna lekászálódott a műtagról, bár láttam rajta, hogy gyakorlatilag a beteljesülés kapujában áll, a műanyag „férfit” letépte az asztal lapjáról és a kanapéra dobta. Lenyúlt a táskához ismét és egy irgalmatlan hosszú, „kétvégűt” tartott a kezében. Elmosolyodott. Felállt és az asztal karnyújtásnyira tolta hátra lábaival, majd leült rá.
– Most vedd le! – mondta, és én szinte önkívületben teljesítettem „parancsát”.
– Kéred? – kérdezte kajánul és a hosszú hímtagot a tenyerembe kényszerítette.
– Fogd jó erősen! – s lehajolt a konyhakésért. Odaillesztette körülbelül a feléhez, mosolyogva rám nézett, és egy erőteljes nyisszantással elfelezte az nagy örömszerzőt.
– Fele-fele! – nevetett rám hamiskásan és óvatosan a „saját részével” csiklóját kezdte cirógatni.
Kijjebb ültem a fotelon, s őt utánozva én is vágytól dagadó bejáratomat kezdtem el izgatni. Ott ültünk egymással szemben, a vágytól elhomályosult szemmel fürkészve egymás tekintetét és Anna irányított. Kettőnk lihegése, apró sikolyai indultak versenyre a lágy háttérzenével és megindultunk a visszafordíthatatlanon. Anna beleegyezően lehunyta szemét, s most már végre bebocsátást nyerhetett hozzám is az örömszerző. Mindketten csak az orgazmusért, a mindent elsöprő, édes érzésért küzdöttünk, s egyre gyakrabban törtek fel visszafojtott sikolyaink. Anna szabad kezét a vállamra tette, én ugyanígy, s csípőink mozgásával eggyéválva másodpercek leforgása alatt elért mindkettőnket az áhított öröm. Egymásnak dőlve pihegtünk, s nekem kicsordult egy könnyem. Annára néztem, Ő hüvelykujjával elmorzsolta az apró cseppet arcomon, s hálás mosollyal arcán csak ennyit mondott:
– Ugye nem bántad meg?