Skip to content

Baleset az északi sarkon

aki viszont késett. Halálra bosszankodtam a pontatlanságán. Nem lehet egy katonás ember, aki képes lekésni az indulását. Amikor megérkezett végül, nem is zavartatta magát, csak bemászott a helyére. Sandán pislogott rám, mintha még neki lenne kifogása a helyzet ellen. A mérgemet nem tudtam hol kiadni, na akkor gyerünk mielőbb!
Kutatóbiológus vagyok a tengeri planktonokat tanulmányozom. Több vasat tartok a tűzben, a Nemzetbiztonsági Hivataltól van egy titkos megbízásom, meg egy kozmetikai cég is finaszírozza a kísérleteimet, arckrémhez való összehúzódást elősegítő hatóanyagot keresek. Azt nem találtam ugyan, amiről a projekt szól, egészen másra bukkantam véletlenül. Ugye a nagy felfedezések mindig véletlenül születnek. Ez a privát titkom, a finanszírozó nem tudhatja, hogy a költségére olyan hatóanyag előállításán munkálkodom, ami a férfiak tartósabb merevedését célozza. A planktonokból olyan vegyületet nyerek, ami a meglévő erekciót azon a szinten tartja hosszan, nagyon hosszan.
A kérdés évek óta foglalkoztat, ugyanis halál idegesítő módon a férfiak a szex során egyszer csak elsülnek és én még messze nem járok ott, hogy nekem is vége lenne. Bármily kellemes is az előjáték, bármily hosszú is – igazán jólesik, el is jutok egy platóra és ott aztán órákig lehetne hegedülni, de a férfiak nem bírják. Évek óta nincs is hapsim emiatt, mert akárkivel próbálkoztam, nem hozott igazi kielégülést. Türelmetlen és nyűgös lettem, haragudtam a férfiakra, meg a többi nőre is, hogy nekik megy, nekem meg nem.
Katalógusból rendeltem egy kis elektromos játszópajtást, hogy alkalmasint kipróbálnám azzal, végül is én vagyok a legtürelmesebb magamhoz. Éppen a mai postával jött meg, de nem akartam a többi poggyászommal a bázison hagyni, nehogy meglássa ott bárki illetéktelen. Nem azért hoztam magammal, mert ma használni tervezem, ez egy rövid expedíció lesz, de mégiscsak megnyugtatóbb, ha velem van.
A pilótám egy ifjonc, nyilván nincs semmi problémája ilyen területen. Mit is mondott bemutatkozáskor, hogy hívják? Csak nem azt a nevet, akinek az orgiáival volt teli a sajtó hónapokon át? De mégis, mintha azt a nevet mondta volna. Na, szép, pont egy ilyen csődört fogtam ki, aki tizenketted magával éjt-nappallá téve kéjelgett az előző expedícióján.
Úristen éjt-nappallá téve bírták? Lehet, hogy még velem is végig tudná vinni? Hmmmm? Lehet, hogy ez a fickó tud valamit, amit más nem? Ki tudja. Legjobb volna kipróbálni valakin a szert, amire a kutatás során bukkantam. De kin? Hisz ez nem olyan körülmény. Azok a párok, akiknek megy magától is, azok nem jó tesztalanyok ehhez. Velem kéne kipróbálni, valami fószernak, hisz magam vagyok a mértékegység. De nincs senkim.
Ez a pilóta is – ugyan jól néz ki, az előzmények alapján nem is amatőr a pályán, de semmi érdeklődést nem mutat felém. A francba minden krapekkal. Kicsit kóstolgattam az út során, de elég morcinak tűnik, csak bámulja a csillagokat, a különleges fényeket meg a műszerfalat, hagy engem a saját ügyemen merengeni. Sőt mintha ellenséges tekintettel vizsgálgatna. Nyilván nem vagyok az esete. Amikor rákérdeztem, hogy vajon ő volt-e a főkolomposa annak az űrorgiának, még némi hencegést is láttam azokban a szép forró fényű szemeiben. Persze, férfiak. Ezeknek minden dugás extázis, én meg itt gyötrődhetek a hiányától. A szemem alatt is ezek a sötét karikák ugye, bezzeg jól kisimulna a bőröm egy jó kis . . ., na hagyjuk.
Az előbb meg randit kért. Micsoda önhitt, azt hiszi, hogyha tizenketted magával ment egész éjjel, akkor én meg a fél fogára elég leszek. Hogyisne, pfű.
Vagyis hát, nem is tudom. Kénytelen leszek több barátságosságot mutatni felé, hátha mégis összejönne velem is egy ilyen egész éjszakás kaland.
Ugyan hátraszólt nekem, hogy nézzek ki, milyen szépek a fények, de én ki se pillantottam az ablakon, hogy az északi fény csodájában gyönyörködjek.
Csakis a saját gondolataimba merültem, nem figyeltem semmi egyébre. Így aztán nem is tudatosult, hogy valami előzménye lett volna, hanem egyszer csak felsivítottak a hajtóművek, belepréselődtem az ülésembe, billegett a gép, hátra szaltó, majd kidőltünk oldalra, fordultunk a tengelyünk körül.
Láttam amint pilóta tágra nyílt szemekkel meredt a műszerfalra, bizonyára valami műszaki probléma adódott. Rebbent a szeme, átkozódott, hogy nincs hidraulikája. Csikorgatta a fogát, amikor azt mondja, hogy nincs kenés.
Fejemen áthúztam a táskám hosszú fülét, jobb vállam átdugtam a kantár alatt, akkor aztán már hangosabban kiáltotta újra, hogy nincs kenés, besülünk, vagy bennsülünk.
Rám kiáltott, hogy az ülésem alatt lévő katapult kioldómat rántsam meg erősen mire számol, s már mondta is. Szót fogadtam azonnal, éreztem, hogy nagy baj van. Érte nyúltam, kirántottam. A sűrített levegő kilőtt székestül. Szemeimet szorosan behunytam, akaratomon kívül történtek az események. Kibomlott az ejtőernyőm, a kupola jelentősen fékezte az ereszkedést.
Hasít a hideg, szerencsére szél nincs. Puha hóra esünk, az ernyő selyme beborít, alig tudok kibújni alóla. Amikor előbukkanok végül, láthatom a roncs magasra csapó lángjait, magasra csap az elkeseredésem is. Itt már ugyan nem lesz plankton begyűjtés, a felszerelésem is odavan.
A puszta életünkről van szó. Metsző a hideg, a bélelt overall nem véd sokat, a bomberdzseki ugyan forró, de vajon mikor találnak meg bennünket?
A pilóta a selyem hajtogatásával foglalkozik, én is nekifogok a magaménak. A monoton munkától lehiggadok egy kicsit, széjjelnyitom a nyakamban csüngő táskát. Jelzőrakétát keresek, az nincs, egy távcső van a tetején, de meglehetősen sötét van, nincs mit nézni. A férfi érte nyúl, majd körbepásztáz. Nyilván méteresebb hóbuckát vagy hasadékot keres, ahol meghúzódhatunk.
Ott van a dobozunk, amit elvesztettünk, az leszakadt rólunk – mutat mögém – tán 500 méternyire. Megnézzük, mi van benne, hátha lenne rádiónk, muszáj segítséget hívni. Nekiindulunk, csikorog a hó, gyönyörű tiszta az ég, jelentős fénye van a hullámzó északi fénynek. Máskor gyönyörködnék. A láda deformálódott kicsit, de nem törött össze, fölfeszítjük. Hatalmas medvebundával van takarva a tartalma, italok, konzervek, valami zsák, egy-két szerszám, lapát, tőr, zsineg, pecabot. Legjobb a medvebunda. A leltár után aztán – javaslatára – nekilátunk valami jégkunyhószerű védelem készítéséhez. A hosszú késsel meg a lapáttal dolgozunk, nem beszélünk semmit. Úgy látom ért hozzá, mert szakszerűen hasogatja a jeget táblává és rámoljuk egymás tetejére a tömböket. Én megemelni is alig tudom, ő meg kétkézre kapva hordja egyiket a másik után. Imponál ez a fiú nekem, már bizakodóbb vagyok az éjszakára nézve így is, meg ÚGY IS.
Amikor már az iglu határa áll, a doboz fenekét betesszük a közepére, hogy később majd azon üljünk, ne a jégen kelljen. Legnagyobb nehézség az épitmény befedése. Túl nagy jégtábla kell oda, túl nehéz lenne a helyére emelni. Végül aztán a láda tetejét teszi rá (mintegy gerendaként, arra aztán havat hordunk bőven. Jól odapaskolom, hogy résmentes legyen. A picikére hagyott bejáraton bevonszoljuk a láda tartalmát (ő elsősorban az italokat hozza, naná). Az ejtőernyőt többrétesen leteregetem a láda fenekére, lassan egészen komfortos lett.
A baleset után most ülünk le először, kinyitja a whiskyt. Nagyon jóféle szesz. Kell is ilyenkor, bár egyébkor nem iszom, de most átforrósodik tőle a gégém, majd robban a gyomromban és máris érzem, hogy forró a fülem, mint szerelmeskedés közben szokott. Á . . . ez meg most miért jut az eszembe? Valami Freud, vagy ki üzenget nekem.
A zsákból faszén kerül elő, bár hiába, ha nincs gyufánk, de úgy látom elég leleményes a fiú, máglyába rakja a szeneket. Ha nincs gyufa legalább elemek kellenek, és bár roppant kínos nekem, de csak elő kell vegyem azt a bizonyos műdákót ami a mai postacsomagban érkezett, hogy az elemekhez jussunk.
Jól látom a kaján vigyort a képén? Rajtam kajánkodik? Dühítő! De mit tehetnék, tűrnöm kell, ha az izzó parázstól melegedni szeretnék.
Kérek még inni, tölt magának is, nem szóltunk. Amikor már a harmadikat tölti, kimegy még elbúcsúzni a csillagaitól. Ha valamit remélek az éjjeltől, most kell cselekednem! Máris a táskámba kotorászok a kicsi fiola után, s mindet az utolsó csöppig belelottyintom a whiskyjébe. Ízetlen, nem fog feltűnni neki.
Amint bevackoltam mindent, eldőlök, és magamra húzom a medvebőrt. Fázom így is.
Bejön egy idő múlva, ott toporog tanácstalanul. Miért nem jön már, miért ilyen lassú! Nem hiszem el, hogy az apja több millió spermájából épp ez az egy volt a leggyorsabb.
Aztán csak elszánja magát és mellém kucorodik. A bőr bizony elég kicsi kettőnknek. Huzatol mindenhol. Visszahúzom a vállamra, mert nagyon fázom. Tétovázik. Mi lesz már nagyfiú, itt fekszik az öledben egy jó kis nő, neked meg víz folyik az ereidben? Kicsit fészkelődik ugyan, de annyi. Nem is hiszem el AZT az orgiát! Hiába kínálom oda a popsimat egy kis cirógatásra, semmi nem történik.
Ez a fickó még annyira se működőképes, mint a többi, akivel kísérletet tettem!
Megemelem a fölső kezét, előrehúzom egészen. A csuklóján fölcsúszott a mandzsetta. Kitolom a nyelvem és a hegyével finoman megérintem a belső csukló vékony bőrét. Annyira finoman simogatom a nyelvemmel, mint egy könnyű pille szárnya. Éreztem, hogy beleborzong a csiklandó puszilgató kezdeményezésembe.
Néhány borzongó remegés, és csak ennyi? Épp eluralkodik rajtam a veszteségérzet keserűsége, amikor mintha úgy tűnt volna, hogy félve, nagyon gyöngén megcsókolta a nyakamat. Vagy nem? Jobban figyelek, és újra! Hurrá legalább próbálkozik!
Sőt több picike puszival hinti teli a nyakam a tarkómat, a vállgödrömet, közben meg-megáll, nyilván a reakciómat lesi, hogy tűröm-e. Persze hisz alig várom, hogy végre megöleljen már valaki.
Erősebben hozzányomom a popsim, had érezze, mire gondolok, meg aztán had érezzem én is, hogy arra gondol-e már ő is. Forró tenyerével kalandra indul, úgy simogat, olyan gyöngéden, alig érintve, mégis érzem, amint sugárzik az ujjaiból a melegség.
Cirógat, vándorol, nagyon élvezetes az érintése. Hát igen, egy műfügyi így nem érint meg. Végre már az overall cipzárját keresi. Amint megbirkózik vele, finom forró ujjaival életre kelti dermedésre hajlamos vágyamat. Nagyszerűen simogat. Már a kisnadrágom száránál kalandoz, s be is siklik alá egy pillanat alatt. Szeméremdombomon elakad, mintha csodálkozna kopaszságán. Aztán nagy sóhajjal megmarkolja erősen.
Ez az, kandurkám, sóhajtozz csak, eszerint lassan azonos hullámsávra kerülsz velem. Aztán csak elhagyja, egyéb felfedeznivalót kutat. Úgy látom, zavarja a trikóm, megpróbál alábújni valahogy. Mostmár követelőzőbb, a szuszogása is ajzottabb állapotára utal. Feltápászkodom egy pillanatra, hogy a ruháim csapdájától megszabadítson.
Úgy gyönyörködött bennem, úgy legeltette sóvár tekintetét, hogy az öröm borzongatott tőle. Amint térdepelt előttem, ölem arcával egy magasban, s láttam, amint orra remegve szimatolja, úgy gyönyörködött, mint aki az összes érzékszervének be akarja mutatni az új ismerőst. A szeme mosolygott, az orra remegett, ajkai elnyíltak és nyelvhegye előbukkant, hogy köszöntse a várakozástól reszkető kis mézesbödönt.
Imádom látni, ha valaki ennyire elragadtatottan örül nekem. Ez felemel engem, könnyebben szárnyalok, ha a partnerem visszajelzései ennyire lángolók.
Éppen csak finoman, de teljeskörűen megnyalintotta, – mmm – milyen óvatos, ismerkedő, egy forró, izgatott csókot nyomott az ajkaimra, majd magához húzott és jó kis punciízű szájával lecsapott rám. Nyelvével keresőn bolyongott fogaim kerítésén túl, vissza újra az ajkak belső felét becézgetve. Nagyon élveztem, ahogy csókolt, olykor a számsarkánál elidőzve nyalogatta csak a csücskét, olykor az egész puha ajka birtokba vette az enyémet. Bizsergett az egész szám, reméltem, hogy sosem hagyja abba. Még sosem csókolt senki ilyen izgatóan, ennyi lágy követelőzéssel. Szinte kihűlök, amikor abbahagyja.
Látom már miről van szó. Cibálja az overallját, lesodorja magáról, hogy a bőrét az enyémhez érinthesse. Izgató nézni, ahogy vonaglik, ahogy tolja kezéről, lábáról a ruhát. Nem kerüli el figyelmemet, hogy az alsónadrág anyagát messze előrefeszíti dorongja. Le se tudom venni a szemem róla. Már nyúlok is érte, hogy érezzem a markomban keménységét.
Kedvem szerint való, igazán. Végigsimítok a hosszán, kissé belengetem a zacskókat, de főleg csak a hímvesszője állagára figyelek. Milyen forró és feszes, érzem az ujjaimmal a szíve dobogását. Össze sem hasonlítható a bolti játékszerrel ez az eleven erő. Miközben egyre csak tapogatom, simogatom, amire bukkantam, ő letolja rólam a maradék trikót és máris a melleimet csodálja. A sorrend ugyanúgy, mint lent, előbb a tekintetével habzsolja a látványt, aztán az orrát a két halom közé dugja, ott szimatol élvezettel, majd előbukkan nyelve hegye és már birtokba is vette, szopogatja, csókolgatja, két kezével gyúrogatja.
Isteni.
Kezemért nyúl és a saját bimbóira húzza, hogy cirógassam ott. A mellén némi szőr is, azt borzolgatom – beleborzong az egész teste.
Váratlanul letérdelt újra, a sarkára ült, az a peckes meg magasra kinyújtott nyakkal feszülten figyel. Kié itt a főszerep, csakis az övé lehet.
Odaguggolok két combja köré, mellkasunk már összeér, de nem csusszanok bele a fütykösébe azonnal, csak virágszirmaimmal körülcsókolgatom a hegyét. Aztán újra, csak éppen érintve, főleg a hegyét. Ez jó, . . . újra, . . . mmmm . . . csak a hegyét. Ez nagyon jó.
Nem is akarom máshol, csakis evvel a jó ruganyos, kemény fejjel nyomogatni, dörzsölgetni a puncim gombját. Oh, de finom, csak jó sokáig tartson.
Remélem jól hat rád az ajzó keverék. Ugye nem veszed zokon?
Amilyen hirtelen eltolt magától, azonnal rájöttem, hogy hangosan csúszott ki a számon a gondolatom. Szemeit összehúzta, már közel sem az a forró, simogató tekintet.
Micsoda? Hogy merészelsz manipulálni engem? Miről van szó, ki vele!
Megszeppentem kicsit, de csak beismertem, hogy mit löttyentettem a whiskybe. Erre csak azt felelte, hogy ő kiöntötte az utolsó italt. Szentséges ég! A kísérletem odavan, ez most csak egy hagyományos aktus lesz, aminek megint nem lesz vége! A tehetetlen harag végigsöpört rajtam. Nem hagyhatom! Ha már ennyire felhúzott, hogy a fülemben zsibong a vér, nem hagyhatom, hogy itt hagyjon félúton.
Láttam a méltatlankodást az arcán, úgy érzi csaltam valahol. Holott én érezhetem becsapottnak magam.
Innéttől kezdve már csak azon vagyok, hogy minél biztosabban meglegyen a gyönyöröm. Tövig nyomom az ágyékom, befogadom a teljes fütyköst, és szaporán dörzsölgetni kezdem az öléhez magam, közben vadul csókolom. Ha az előbb annyira tudtam élvezni, ahogy csókol, jó lesz az most is. Egyre hevesebb a ritmus, őrjítő ez a tánc, el kell jutnom a végéig, ugye segítesz nekem? Ne hagyd, hogy itt torpanjak meg ezen a remek hullámzó bizsergés közepén, ahonnét nincs kiút, ugye nem hagysz magamra?
Remélem nem mész el nélkülem! Erősen szorítom az ágyékom, szívom, szorítom a tartalmát, színes fényszikrák előttem már, csak sikerül egyszer, olyan közel vagyok én is. Ó mennyire nagyon szeretném…
Gyere, gyere, még, erősebben! – hörgöm, már alig kapok levegőt. Persze én is azon vagyok, hogy igazán remek legyen a vége. Mindenféle ficánkolással segítem, látom rajta is, hogy mennyire izgatott. Látom a szemén, arra törekszik, hogy az annyira áhított kéj végül elborítson egészen, biztosan nem megy el nélkülem!
Akkor aztán olyan erővel tör rám a gyönyör, olyan hevesen, mindenestül magával ragad, érzem amint a hüvelyem erősen szorít, szeretném ott benntartani, minél tovább. Még tovább. Egészen kimerevítem a törzsem, nem mozdulok, csak hagyom ezt az eufórikus csodát végigsöpörni rajtam, csak élvezem, amit annyira vártam, annyira hiányzott. Heves összerándulásaimra forrón, lüktetve elárasztja bensőmet. Érzem, amint hevesen kilövell, nagyokat nyög belé, úgy élvezi.
Határtalan örömmel tölt el, hogy képes volt tovább repíteni engem a mennyország felé. Egészen a végéig.
Szóval éppen hevesen szeretkeztünk, és pont a legvégén jártunk, az extázis elvitte a tudatomat, amikor váratlanul a kinti jeges hideg belehasított felhevült csatakos testembe. Rémület töltött el, amikor fölismertem, hogy nem csak hogy összeomlani készül a hevenyészve tákolt iglunk, hanem repedezik alattunk a jégmező, földrengésszerűen imbolyog minden. Kétségbeesésemben sikoltozni kezdtem.
Nem messze tőlünk a derengő fényben látható volt, amint a nagy fekete tömeg törte át a jeget, velőt rázó dübörgéssel. Rengett, recsegett-ropogott az egész Arktisz. Nem hittem a szememnek, ez egy hatalmas atommaghajtású ASW tengeralattjáró volt. Éppen itt, csaknem pontosan alattunk bukkant föl. A szenzorával hogy nem észlelte az összefüggő jégtakarót maga fölött?? Vagy érzékelte ugyan, de a GPS műholdas navigátor kijelzője pontosan behatárolta neki a helyünket, ezáltal az ő felbukkanásának optimális helyét? Csak ráztam a fejem értetlenül, túl sok volt ez nekem erre az egy napra.
Mindenesetre a repülőbalesetet szenvedett kutató expedició megszabadítója kopogtatott ezen a roppant különös módon. Szóval örömmel fogadtam, de valahogy mégis fanyar volt a számíze, mint akinek üröm vegyül az örömébe.
Épp csak fölkaptam az ejtőernyő selymére dobott válltáskámat (abban volt minden holmim), a másik kezembe markoltam az overallom és úgy ahogy voltam, futni kezdtem a hóval borított recsegő, pattogó jégmezőn. Mikorra a tengeralattjáró tornyához értem, már a hidraulika szuszogva felnyomta az ajtaját, és elképedt pofával meredt rám az elsőnek előbukkanó matróz. Mögötte az első tiszt állt (vagy ki tudja ezeket a tiszti jelzéseket megkülönböztetni), kezében valami katonai pokrócot szorongatott, azt terítette kékre fagyott didergő vállamra. Nem is mertem az arcába nézni. Teljesen egyértelmű, hogy mi az, amiben megzavartak minket.
A létrán nem boldogulok, ha a két kezem foglalt, de a pokrócot is szeretném magam körül tudni. (Mennyi csávó várakozik a létra aljában – mért nincs itt senki szolgálatban?) A válltáskát a nyakamba akasztom, mint valami postástáskát, fagyott széles pántja szorítja keményre dermedt mellemet. Az overallt csak lehajítom a padlóra, és megpróbálom fél kézzel tartani a pokrócot a létrán lefelé mászva. Nem egyszerű művelet. Ráadásul sietni kéne, mert már a pilóta is mászik utánam, a hólé elolvadt a talpán, és a vizessé vált lábait tolja a létrán lefelé szaporán. Egy kézzel fogja a fokokat, a másikkal a pokrócát. Pislogok fölfelé, hogy vajon letiporja-e a kezem, ő meg odaszól:
Igyekezzen már kérem, és ne tessék itt nekem a pokrócom alá lesni. Kuncognak a férfiak, én meg dühömben minden bosszúnak valót előveszek, de csak némán összeharapom a szám.
A létra alján aztán a kapitány vár, alig tartja magát komolyságához, amint elmagyarázza, hogy éppen őket küldték értünk a keresésemre (ugyanis VIP személyiségnek számítok, mivel egy titkos nemzetbiztonsági projekten dolgozom). A radaron követni tudták a baleset helyszínét. A koordinátákat ugyan nem sikerült egészen ennyire pontosan kiszámítani, egészen véletlenül jöttek föl éppen ott, ahol mi . . . izé . . . szóval, ahol mi éppen . . . khm, voltunk.
Arca elé kapta a kezét, mint aki csak dörzsölgeti az orrát, de pontosan láttam, hogy a kipukkadni készülő nevetést palástolja a kezével.
Az egyik kabinajtót nyitotta máris, mutatta, hogy lépjünk be. A sarkamban belépett a pilóta is.
Maga nem ide … – tiltakoztam.
Drága hölgyem ez itt nem egy szálloda, ahol szobát rendel, meg forró fürdőt. Itt csak annyi kabin van, hogy mindenkinek jusson ágy. Ez például az elsőtiszt kabinja, aki szolgálatban van most, és átengedte a helyét. Az arcára pillantva láttam, hogy sugárzik róla a derű. Én meg csak tovább bosszankodtam.
Másik kabinba akarok menni ! – indulatoskodtam.
Tessék csak, menjen, bármelyik matróz szívesen befogadja.Odakintről behallatszott a tengerészek nevetgélése, kuncogása. Valahogy nem akarózott kimenni közéjük a pokrócomba öltözötten.
Na jól van, akkor itt maradhat maga is, de én alszom az ágyon.
Azt már nem! Mit képzel? Mindig előrángatni a gyöngébb nemről szóló dumát, amikor könnyű előnyhöz akar jutni egy nő? Egyébként meg harsányan hangoztatni a szuverenitást, a női emancipációt, az egyenlőséget? Nem fogok ezen a kemény és hideg padlón aludni, míg maga vetett ágyban melegszik. Megosztozunk! Térben vagy időben. Válasszon!!! – Most nem mosolygott, komolyan mondta.
Hogyhogy térben vagy időben? Azt hogy kell? – értetlenkedtem elsőre.
A térben az azt jelenti, hogy maga behúzódik a falig egészen, én meg alszom a külső részén az ágynak. Az időben meg azt jelenti, hogy – az órájára pillantott – maga alhat a teljes ágyban negyed háromig, akkor fölrázom és átadja nekem a teljes előmelegített puha ágyikót.
Hogy tud ez az ember így vigyorogni, amikor én semmiféle vidámságra okot adót nem látok?
Meglepett a javaslata. Zavartan turkáltam vörös fürtjeim között.
Térben vagy időben? Nem akartam ismét összebújni vele, így is terjed a pletyka az ő kapacitásáról, meg hogy minden expedicióján ilyesmit rendez. Nem akartam része lenni az „ilyesmi”-nek. Habár máris az lettem. Remélem nem lesz sajtóvisszhangja ennek az esetnek is, mint a múltkorinak.
Rendben van, akkor rázzon föl fél háromkor.
Negyed hármat mondtam! Aludjon csak, én meg megyek addig, csak kapok valami teát a konyhástól, meg aztán szólnom kell, hogy az iglunkból hordják be a whiskys üvegeket is.
Amint kilépett, megpróbáltam az overallomba bebújni. Rettentő hideg volt. Odafönn az igluban a kilehelt lélegzetünk párája kicsapódott a holminkon, ráfagyott a vékony jégréteg mindenre. De amíg csak a táskám lett jégréteggel borítva, nem érdekelt volna. Most meg itt a kabinban megolvadt, és az olvadék vizesre áztatta az ovarallt. Az egyetlen szék támlájára ráterítettem, széjjelhúztam kezét, lábát, és odatoltam a hősugárzó közelébe. Vastag puha anyag volt, jó nedvszívó, most meg csupa vizes.
Mit húzhatnék magamra az alváshoz? A keskeny egyajtós szekrénybe pillantva egyenruha, ingek, alsónadrágok. Kivettem egy inget – valamit muszáj. Magamra kaptam, és máris begömbölyödtem az ágyba. Isteni egy puha fészek.
Halkan hörgött a hidraulika, valami zúgott, vagy sziszegett még, de már alig hallottam, ahogy készültem belemerülni a finom, forró alvásba. Alig süppedtem bele az ágyba, máris visszaképzeltem magam az igluba. Kellemes volt fölidézni, ahogy az a fiú kanálkanént a hátamhoz simult. Abban a dermesztő hidegben milyen jó forró volt a melle meg a hasa, ahogy hozzám nyomta. Éppen jól belesimultam az ölébe. Milyen jó forró volt a tenyere, ahogy simogatta a mellemet, és milyen finom puha volt az ajka. Óh, egészen átsüt az érintése emléke.
Talán nem is időben kellett volna megosztani a fekhelyet, hanem térben? Akkor most is érezhetném, ahogy beleszuszog a nyakamba, ahogy fújkálja a kis pihéket a tarkómon. Egészen izgató volt visszaidézni. Amint visszagondoltam kalandor ujjaira, önkéntelenül indultak az ujjaim fölfedező útra.Végigsimítottam a melleimen (már nem volt annyira dermedt), tovább a hasam kis halmán, de máris röppentem lejjebb. Egy sima, puha dombocska várakozik odalenn. Hú, de mennyire várakozik . . .
A nemrégiben átélt szenvedélyes ölelése emléke annyira intenzíven átjárta az érzékeimet, hogy szinte beleremegtem a vágyba. Sajnáltam a tönkretett vibrátoromat, vagy még inkább sajnáltam, hogy nincs itt velem ő maga. Hiányzott a szeméből az a sóvárgó vágy, az az elragadtatott arckifejezés, ahogy csodálja vonagló testemet. Még inkább hiányzott finom érintése, forró ajkai. Húh . . ., végigbizsergett a bőrömön mindezek hiánya.
Legnagyobb sajnálatomra magamhoz nem vagyok elég ügyes, bármily intenzíven simogatom is magam, nem tudok eljutni egy bizonyos platón túlra. Hiába cirógatom gyöngéden, vagy akár erősebben, habár már tocsogósra nedvesedem, de mégsem lesz belőle más, mint hogy elfárad a kezem bele, mégse fokozódik egy határon túl az élmény. Csak elkeserít a sikertelenség. Az igluban is pont attól féltem, hogy az égig csap bennem a vágy, de a végén csak nem jutok a végére. A legtöbb hapsi türelmetlen, vagy egyszerűen képtelen kivárni, hogy a magam lassú módján utolérjem én is.
De ez a pilóta egészen más volt, mint az eddigi próbálkozásaim. Már az előzetes simogatása, csókolgatása is őrülten izgató volt, annyira izgató, hogy immár magam voltam a megtestesült türelmetlenség, hogy magamban érezhessem. S azután meg olyan szenzációsan finom volt, amiként virágszirmaimmal körülcsókolgattam makkja hegyét, imádtam, amint evvel a jó ruganyos, kemény fejecskével nyomogatta, dörzsölgette puncim gombját. Ahhh . . . még az emléke is hogy megborzongat. De most, itt egymagamban hiába nyomogatom, dörzsölgetem, hiába képzelem oda az ő kezét vagy a fütykösét, csak nem közeliti azt a bizsergető gyönyört.
Feladom! Nem megy. Már görcs húzza a csuklómat, érzem pontosan, hogy nem lesz ebből semmi olyasmi, amit reméltem volna. Nem szokott sikerülni máskor se. Csak a csalódottság jön össze, semmi egyéb. Kellően felizgulok, aztán semmi több.
Combjaim szétvetve, lihegve, átizzva, föladom.
Dühös vagyok az egész világra, a magam ügyetlenségére, a szétcibált vibrátoromra, meg a pilótára is, amiért nincs itt velem, meg főleg magamra, hogy ilyen szerencsétlennek érzem magam. Aludnom kéne már, de csak türelmetlenül zakatol a szívem.
Valamivel később halkan nyílik a kabinajtó, hangtalan surranással lép közelebb valaki. Bizonyára K. pilóta az, itt az ő idője, jönne aludni már.
Doktornő, ébren van? – suttog a fülemhez hajolva.
Érzem, ahogy beleszimatolgat a fürtjeim közé. Nem moccanok, mintha aludnék. Közelebb hajol, érzem, amint az ajkával megérinti a hajam. S úgy marad, az orrával borzolgatva a szálakat. Sóhajtása forró ködként borul a fülemre.
Mint aki álmában fészkelődik kicsit, mocorgok valamennyit, majd jobb karommal átölelem a nyakát, el se húzhatná magát mostmár.
Doktornő, ébresztő! Felkelni! – olyan halkan mondja, nehogy felébresszen vele.
Tenyerét a vállamra tette, mintha fölrázni készülne, de csak vár, mint aki tanácstalan, vagy mint aki vívódik, hogy mi legyen tovább.
Ölelő karommal közelebb húzom a fejét, ujjaim érintik a fülét.
Érzem, hogy egy pillanatra megrebben, elhúzódna, mint akit valami vétségen értek, de nem hagyom elhúzódni. Egyértelműen ölelem a nyakát. Tüstént megérzi a karomon, hogy nem olyan ernyedt, mint egy alvóé. Sóhajt egyet, mielőtt belefogna a mondandójába:
Khm, izé, . . . doktornő, az a helyzet, hogy . . .khm, szóval . . .
Nem hagytam tovább sutyorogni, hanem vágyakozó ajkaimmal rátapadtam a szavaira.
Olyan szívesen csókolt vissza, hogy az iménti szerencsétlenkedő hiányérzetemet egy pillanat alatt heves izzásig fokozta. Máris mellém csusszant az ágyra, hűvös volt a bőre. Hozzám simult, magához szorított. Ah, ez az! Nyakamba csókolt, a mellem után kutatott, ott simogatott tovább, kereste az íveket, hajlatokat. Majd a keze nyomán odavezette ajkait is a felkutatott tájakra. Rácsókolt a bimbóra, nyelve hegyével táncoltatta a csúcsát. Ajka közé fogva szívni kezdte, miközben markába fogva az egész halmot, finoman szorongatta. Élveztem, ahogy játszott vele. Boldogan simogattam a haját.
Váratlanul fölkapta a fejét, kezem után nyúlt, az ujjaimat szagolgatta. Majd némi kuncogás után finoman megnyalintotta őket. Aztán befogta az ajkai közé a középső ujjamat, csak az első ujjpercet, és úgy szopogatta, finoman harapdálta, hogy még inkább felizgatott az a képzelettársítás, ami beúszott nekem.
Lejjebb csúszott, már nem a melleimen volt a feje, hanem alatta. Kitolta a nyelvét, és a mellem alsó ívét kezdte nyalogatni. A lábaim remegtek. Sose gondoltam volna, hogy a mellem alja remegtetni tudja a lábfejemet. Még végig se gondolhattam, máris lejjebb siklott, köldököm kis gödrét nyalogatta tovább. Belecsókolt a lyukba, szívogatta, cirógatta. Már a combjaim is remegtek, mint a nyárfákon a levél a legkisebb légmozgásra is. Még lejjebb ereszkedett, és az arcát végiggörgette a Vénuszdombomon. Combtól-combig. Az orra csúcsával finoman rajzolgatott valami ismeretlen hieroglifa szerint. Az ajka puhán rácsusszant vágyakozó szirmaimra, és olyan élvezettel smárolt velük, mint aki sosem akar onnét többé elszakadni.
Reméltem is, hogy nem hagyja abba, mert annyira szenzációsan jól esett a csókja, hogy csak reszkettem, vibráltam egész testemben tőle. Úgy vert a szívem, majd kiütötte a bordáim ketrecét, fülemben zsibongott a vér, szinte elzsibbadt minden tagom, amint hullámokban terjedve, egyre fokozódó intenzitással rázott a kéj.
Majd szétfeszített az öröm, nem bírtam magamban fogni a felgyűlt gyönyört, egyszerűen muszáj volt sikítanom, meg újra, meg újra, ahogy elöntött a szikrázó, észveszejtő csoda.
Szinte ugyanabban a pillanatban az elsőtiszt föltépte a kabinajtót, mögötte két tengerész kelt arca – ahogy bámulnak befelé, hogy vajon mi baj van idebenn, hogy ilyen – a tengeralattjárójukon merőben szokatlan – sikoltozásra késztet.
Megtorpantak mindhárman, amikor fölfogták végre, hogy mi történik éppen. Földbe gyökerezve, ámulva meresztették a szemüket, majd némi nyeldeklés után csak kifaroltak a kabinajtóból.



⬇️ Lazulj egy kis xxx videóra ⬇️