Skip to content

Belém hatolt a péniszével

Ott voltam időben a megbeszélt helyen. Ő nem érkezett meg időre, én pedig egyre jobban remegtem az izgalomtól. Már akkor is reszkettem, és végigfutott a hideg a hátamon, amikor még csak készültem, hogy az általa megnevezett helyre menjek, az a rövid várakozás pedig mégjobban felcsigázott. Akkor megláttam. Alig késett pár percet, mégis aggódva tekintett rám. Miután mosolyogtam, észrevette, hogy semmi gond, hogy tényleg nem haragszom, és nem fogom faképnél hagyni: ez nem azt jelenti, hogy nem bízhatok benne, hiszen ez velem is előfordulhatott volna!
Ezután csak pár mondat hangzott el, amiben megbeszéltük, hogy valóban akarjuk e mind a ketten ezt az egészet. Előtte még soha nem voltam ennyire idegen férfival, és minden nagyon új dolog, és hihetetlen, hogy én mégis itt vagyok, hogy belevágtam, folyton ez járt az eszemben. Igaz, párszor úgy éreztem, hogy el fogok szaladni, hogy én ezt nem merem megtenni, de szerencsére maradtam. Mondhatni ahhoz sem volt bátorságom, hogy visszatáncoljak az egészből. Aztán elindultunk. Nem tudtam hová megyünk. Teljesen rábíztam magam, pedig ez nagy felelőtlenség a részemről! Lassan mentünk, mégis úgy éreztem, hogy szinte rohamléptekkel haladunk. Egy panelház emeletére mentünk. Kinyitotta az ajtót, előretessékelt és mosolygott. Ez a mosoly annyira megkapó, annyira bizalomgerjesztő és vonzó volt, én mégis remegtem. Nem gyújtott lámpát csak három gyertyát, ami egy alacsony könyvespolc tetején állt. Kellemes férfiillat volt az egész lakásban. A szoba egyszerű volt és mégis szép. Egy hatalmas ágy volt benne, alacsony asztal, és pár hatalmas párna, amivel a földre lehetett ülni. Az ággyal szemben egy vaskos és hatalmas fa szekrény, mellette szintén egy alacsony és tömör fából készült könyves-szekrény, aminek a tetején voltak a gyertyák. Ha az egész összhatását nézem gyönyörű volt. Sötét forró színek, semmi hivalkodó vagy nem odaillő. Letette a táskát, én pedig akkor éreztem meg milyen hosszú másodpercek óta vizsgálódóm a szobában egyhelyben állva. Rámnézett és lassan odajött. Egyáltalán nem sietett. Én pedig a környezet tanulmányozása közben teljesen elfelejtettem, hogy miért is vagyunk itt. Aztán, hogy elindult teljes erővel hatott rám az egyénisége.
Begerjesztett, izgatott. Hangulatos szoba, mégis dominanciát és erőt sugároz, hihetetlen volt. A Férfi odajött hozzám és simogatva hozzáért az arcomhoz. Kellemes, puha, forró érintés volt. Simogatva a forró kezével az ingemhez ért. Egy kézzel szinte hanyagul kezdte kigombolni, majd mikor már teljesen meglazult a másik kezét észrevétlenül csúsztatta az ingem alá a hátam mögött. Forró volt a tenyere, és lassan lágyan simított végig a hátamon.
A másik kezével a hasamtól simogatva a mellem közötti részig, majd mindkét tenyerével a vállaimhoz ért és levette az inget. Nem foglalkozott vele, hogy mi történik a ruhadarabbal, az pedig csak lehullott, és összekuszálódva a földön maradt. Én mindeközben csak álltam és élveztem az érintését. Ezután hátrébb lépett és elfordult tőlem. Én pedig gyorsan levettem a nadrágom. A vakítóan fehér melltartóm és alsóneműm színe a sárga fényű gyertyák miatt harmonizált a sötét bútorokkal, beleillett a férfi által kialakított enteriőrbe. Talán ezért is, de egyáltalán nem éreztem magam idegennek, vagy betolakodónak. A környezett befogadott és én is a környezetet.
Nem láttam mit tesz, de amint levettem a nadrágom odajött hozzám. Szónélkül kézen fogott és az ágyhoz vezetett.
Leültem, ő azonban a vállaimnál fogva érzékien hátradöntött. Hűvös volt az ágy, viszont nagyon puha. Lefeküdtem, ő pedig cirógatott a hatalmas kezével, teljes tenyérrel simogatva. Már egyáltalán nem éreztem az amúgy igen erős gátlásaimat. Kikapcsolta a melltartómat és lassan húzta le, miközben ő maga emelte fel a kezeimet, hogy kiszabadítson a pántokból. Néha-néha nyelvével hozzáért a bőrömhöz és csókolgatta, mintha csak kóstolgatta volna az ízét. Majd felállt és óvatosan a bugyimhoz ért. A selymen keresztül megsimította az ajkaimat, amire sóhajom volt a válasz. Innentől a vágy került előtérbe, már nem tudtam gondolkodni. Eszembe se jutott már, hogy idegen helyen vagyok, és hogy alig egy órával azelőtt még féltem, hogy mi fog történni.
Szép lassan lehúzta a bugyimat és félretette azt is a melltartómhoz. Én pucér voltam, Ő pedig teljesen fel volt öltözve, de valahogy mégsem zavart. Ekkor a lábaimat simogatva ráfűzött valamit a bal bokám alatt, végül összekapcsolta. Egy lágy bőrszíj volt. Egyáltalán nem szorosra húzta, annyira csak, hogy éreztem az ottlétét.
Ismét remegés fogott el, de nem a félelem inkább a szexuális vágy miatt. Nem sokáig babrált vele, majd megcsiklandozta a térdem. Reflexből el akartam húzni, azonban a bokám nem mozdult. Hangosan mosolygott, és megcsókolta a térdem. Majd a másik lábamhoz tért. Itt is átfűzte a szíjat, és lekötözte a lábam, azonban már nem csiklandozott meg. Mielőtt azonban a csuklómra is ráfűzte volna a bőrt, levette a pólóját. Oda térdelt az ágy széléhez, és megsimogatta a tenyerem. Erősebben megremegtem. Játszadozott az ujjaimmal, és pedig oldalról néztem milyen nyugodt és vidám a szeme és az arca. Ráfűzte a szíjat, és ezt is megkötötte. Ez a pár perces várakozás, miközben a karjaimmal foglalkozott éreztem meg, hogy kicsit kellemetlen volt a terpesz, mert így feljebb kellett húzódnom, de a fájdalomérzetem már megbolondult. Nem voltam benne biztos, hogy fájdalmat okoz ez a terpesz vagy sem.
Inkább a vágyakozást erősítette bennem. A másik kezem miatt áthajolt felettem. Erős és friss férfi illat. Imádom a frissen mosakodott férfiak illatát, mindig is megőrjített.
A szívem ekkor erősen kezdett dobogni, szinte még hozzám sem ért, és máris felizgatott, azzal amilyen finoman és szeretett teljesen bánt velem, és a logikailag ellentmondó dologgal együtt, hogy kikötözött. Ahogy rögzítette a kezemen a szíjat a mellkasa olyan közel volt nem bírtam magammal. Amennyire csak tudtam megemelkedtem, mély lélegzeteket véve élveztem az illatát, majd lágyan megcsókoltam. Meglepte, mert egy kicsit megborzongott, de folytatta a csuklómmal való bíbelődést. Én pedig élvezhettem tovább a bőre illatát, és lágyságát. Mikor bejezte mosolyogva rámnézett, és hosszasan megcsókolt.
Nyelvét mélyen a számba dugta, és éreztem rajta a hevességet, a vágyat! Ha még lett volna bennem bármiféle gátlás, ettől a csóktól biztos nyomtalanul eltűnt volna. Ez bizonyította számomra, hogy ő is mennyire kíván. A csókja lefolyt a nyakamra, majd a melleimre. Nyelvével ingerelte, megharapta, cirógatta. Puha ajkainak érintése, az arcán a borosta szúrása egyszerre őrületesen férfias volt, én pedig egyre fokozódó vágyat éreztem. Kívántam az egész testét, legszívesebben rávetettem volna magam, de nem tehettem.
Hánykolódtam az ágyon, és először éreztem meg milyen furcsa érzés, ha nem túrhatok a hajába, ha nem érhetek hozzá, ha nem viszonozhatom a gyönyört, amit kapok tőle. Melleimről még lejjebb haladt. A köldökömmel játszott, én pedig remegtem. Majd hirtelen megint abbahagyott mindent, ezzel kis időt nyertem, hogy valamennyit higgadjak. Magam sem értem, hogy veszthettem így el a fejem, hiszen még szinte semmi sem történt. Talán valóban a környezet, a hűvös, puha ágy, a gyertya, a remegő árnyékok, és az az erős kellemes férfiillat, ami betöltötte a szobát. Amikor visszatért anyaszült mezítelen volt. Nyugodt mosoly volt az arcán, azonban a szemében valami pajkosság, valami huncutság ült. Bár lehet, hogy ez csak utólag képzelem bele. A lábaim közé térdelt, és előre hajolt a nyakamhoz. Azt kezdte el csókolgatni, miközben éreztem, ahogy a mezítelen bőre néhol hozzám ér. A bőre is hűvös volt, de a lehelete az forró. Majd megint a mellemet vette célba. Azonban mostmár a kezét is használta hozzá. A nagy és forró tenyerét. Néha meg-megcsípte a mellbimbómat, de szinte azonnal folytatta tovább a simogatását, és a masszírozását. Aztán egyre hosszabb időkre szorította össze, ami nekem nem fájdalmat, inkább kéjes érzést okozott, míg végül, egyszercsak nem múlt el a csípés okozta fájdalom, viszont a másik mellemmel kezdett foglalkozni. Kinyitottam a szemem és lenéztem rá.
Meglepődtem, mert egy csipeszt tett a mellbimbómra. Ha nem nézem meg, azt hittem volna, hogy még mindig az ő erős szorítását érzem, így inkább becsuktam a szemem, és átadtam magam a további hullámoknak. Nem kellett sokáig várnom, hogy a másik mellbimbómra is megkapjam a csipeszt.
Felemelkedett, és azokkal a huncut szemeivel rám mosolygott, azonban ekkor egyszerre erősen meghúzta a csipeszeket, ami erősebb fájdalmat okozott, hangosan nyüszítettem, pedig annyira nem volt fájdalmas. Ő fölém hajolt, megcsókolt, és csak annyit súgott parancsolóan, hogy: „halkan!” Kezeivel, a füleimtől lassan végig komótosan végigsimított a köldökömig. Majd hirtelen két ujját dugta a hüvelyembe. Ettől ismét megremegtem. Kívántam az ujjait! Azt szerettem volna, ha már teljesen kitöltene, magamban érezhetném. A hüvelyem reakciója is ezt mutatta, egy apró rándulással, és azzal, hogy szinte magába szívta volna az ujjait. Azonban ő rövidesen kihúzta, és lucskos újaival a csiklómat kezdte ingerelni, néha a nyelvével is besegítve. Dobáltam magam az ágyon, azonban sem a szíj, sem a kötelek nem engedtek mozogni. A testem nem bírta tovább, és egy erős remegéssel, mély lélegzetvétellel párosulva elöntötte az agyam a kéj, hüvelyem szabályos ciklusokban összerándult. Csak pár másodperc múlva eresztettem ki a levegőt, testem elernyedt, megnyugodtam. Fáradtnak éreztem magam, pedig tudtam, hogy még nagyon messze van a reggel. A férfi észrevette az orgazmusom, félhangosan felnevetett, majd folytatta tovább a simogatásom. Az hasamat és a csiklómat leginkább. Majd a hirtelen egy erős szorítást éreztem. Fájt. Egy csipeszt tett közvetlenül a csiklóm mellé a kisajakra. Majd egy másikat a másik oldalra.
Nyöszörögtem, azonban ő semmit nem csinált. A simogatást is abbahagyta és várt. Majd lassan egy ujjal hozzáért az így közrefogott csiklómhoz. Fájdalmas és mégis jóleső érzés volt. Majd a nagyajkakra is tett két-két csipeszt.
Őrületesen fájt. Tőlem csak egy halk és erőtlen „kérlek” volt a válasz. Igazán nem tudtam én magam sem, hogy mit szeretnék. Nem akartam hogy abbahagyja, mert bár az előző orgazmusom még éreztem és nem múlt el a szexuális izgatottságom, és ez a fájdalom csak fokozta azt, de akkor is fájdalom volt. A kezeimet és a bokáimat stabilan tartották a szíjak és a kötelek. Mintha borzongás futott volna végig a testemen, és erősödni éreztem a fájdalmat. Néha meg-megfeszítettem a kezeimet, mintha csak arra számítottam volna, hogy kiszabadul, és levehetem a fájdalmat okozó csipeszeket. Azonban mégsem akartam levenni. Fájt, igaz. De élveztem! Lelkem mélyén kavarogtak az érzelmek és az érzések. Teljesen új volt a fájdalom, új dolog volt a kiszolgáltatottság. Mintha megszólalt volna bennem egy vészcsengő, a menekülni akarás hangja. És ott volt a másik érzés, mintha csak egy másik ember is lenne bennem, aki szerint ez nekem tetszett. Aki megvadított. Aki örülten kívánta volna még ezeket az érzéseket. Ebből kifelé csak a feszengés és a remegés látszódott és az állandóvá vált nyüszítés. Ő pedig a rövid szünet után folytatta.
Ismét a melleimet és a nyakamat vette célba. Egyre erősebbnek éreztem az érintését, amitől egyre jobban elfogott a vágy utána. Még mindig nem érezhettem őt magamban, nem érezhettem lendületes és ütemes mozgását, és ez a hiány feldühített! Meg megráztam „láncaimat”. Akartam őt! Türelmemmel és fájdalmammal játszott egyszerre.
Levette, majd visszatette a csipeszeket a mellbimbómon. Amikor levette éreztem csak, hogy mennyire fáj. Előtte már csak égett és furcsa érzés volt. Inkább a tudata, hogy ott van, okozta azt a kéjes érzést. A fájdalom, ami azzal járt, hogy levette majd visszatette, inkább azt segítette, hogy érezzem a kiszolgáltatottságot. Eljátszogatott velem. Mint a macska az egerével. Majd levette őket és nem is tette vissza. Csak simogatott és ingerelt. Fájtak a mellbimbóim, de lassan reagálni kezdtek. Megkeményedett és libabőrős lettem az érintésétől.
Majd hirtelen ismét bedugta két ujját a hüvelyembe. Kicsit ingerelte belülről a hüvelyem, mozgatta ujjait, azonban a csipeszek szorítása és húzódása miatt, minden mozdulat fájdalmat okozott. Lassan, fokozatosan és egyesével szedte le a csipeszeket, legutoljára hagyva a csikló mellettieket.
Erős fájdalmat okozott vele, de türtőztetem magam, és csendben maradtam. Egész tenyérrel simogatta a pinámat, a csiklómat, ami még mindig sajgott. Majd egy hirtelen csattanással egész tenyérrel ütötte meg a muffomat.
Meglepetéstől a lélegzetem is elállt, egyáltalán nem számítottam rá. Szinte vártam az újabb csapást, azonban ő a simogatást folytatta tovább. Ismét bedugta két ujját, majd a másik keze ujjaival is furakodni kezdett befelé. Négy ujját használva feszíteni kezdte a hüvely bejáratát.
Élveztem az érzést, éreztem ahogy feszít, ahogy tágul. Akkor igazán szerettem volna összekulcsolni a lábaimat, és megszorítani a combjaimmal a kezeit. Magamba szívtam volna, a legmélyebbre ezt az érzést, az ujjait. Finoman dolgozott, én pedig ismételten úgy éreztem, hogy közel az orgazmusom. Lassan kihúzta az ujjait és rámhasalt. Éreztem kemény férfiasságát a hüvely bejáratnál, amint megállíthatatlanul tolódik, furakodik előre. Végre érezhettem őt! Remegtem annyira kívántam, a vágy az egész testemmel rendelkezett. Ő pedig lassú ütemet diktálva finoman tolakodott előre. Ez nekem kevés volt. Többet akartam belőle! Bár megígértem, hogy csendben leszek, nem bírtam! Kérlelni kezdtem, hogy még jobban csinálja, erősebben, bátrabban. Meghallgatta a kérésemet, és gyorsulni kezdett. Lendületes volt, éreztem, ahogy a péniszének vége a méhszájat ütögeti, ami ismét kéjes fájdalmat okozott. Mintha csak tűz lenne a hüvelyemben, annyira vágytam rá. Ő pedig jött, és teljesítette a kívánságomat. Erős és lendületes lökéseket adott nekem. A világ megszűnt számomra létezni, csak a hüvelyem és a benne mozgó gyönyörű férfiasság, semmi más nem volt. Melleim heves táncot jártak, a gerincem pedig megfeszült. Hangosan ziláltam, és élveztem, azt az erős és keményen mozgó hímvesszőt magamban. Addig táncolt a testem, míg az élvezés újabb kirobbanása véget nem vetett neki. Az ő teste is meg merevedett. Éreztem, ahogy minden izma pattanásig feszül, majd teletölti hüvelyemet a forró ondójával. Ahogy elernyedt a mellkasomra hajtotta a fejét.
Légzése lelassult, a fáradtságtól álomba zuhant. Szerettem volna megölelni, de ez sem ment. Pár másodpercnyi lassú légzés, szunyókálása után, felnézett rám. Széles mosoly ült az arcán, a fogait is kivillantva. Felkúszott hozzám, és megcsókolt. Közben eloldotta a kezeimet, majd ugyanígy a lábaimat is. Megkönnyebbülést okozott, hogy összezárhattam a lábaimat, ő mellém feküdt. Éreztem, hogy elfáradt, de én szerettem volna megköszönni neki, amit kaptam tőle. Ezt a hihetetlen kéjes érzést, a legnagyobb orgazmusaimat, így tehát most, hogy szabad volt a kezem végig cirógattam a testét. Végre én is játszadozhattam a hajával, az arca minden apró gödrével, a férfias és erős nyakával, a vállaival, a mellével, a férfiasságával. Sokáig simogattam és csókolgattam az állát, amin sok kicsi borosta volt.
Szúrt ahogy hozzáért az arcom, de élvezem. Abban a pillanatban annyira szerettem azt a férfi testet, mint talán még semmit. Ő mindeközben a hátamat simogatta. Néha éreztem, hogy élvezi amit csinálok, mert el-elakadt a mozgásban. Játszadoztam a térdével, és a lábujjaival.
Csiklandoztam, élveztem a testét, és minden porcikáját szerettem! Végül a férfiassága is a kezembe került, ami jó pár perccel azelőtt olyan hatalmas gyönyört okozott nekem.
Imádtam a péniszét. Megcsókoltam, cirógattam, nyelvemmel játszadoztam vele, mi hatással volt rá. Már az előzőektől, ahogy kutattam fel a testét ébredezni kényszeríttette, de így még jobban megkeményedett. Néha körbefuttattam a makkján a nyelvemet, miközben a kezeimmel játszadoztam rajta. Meg-megharapdáltam az oldalát, aminek a férfi egész testén végigfutó remegés volt a válasza. Majd bekaptam. Az egészet. Szerettem volna, ha mind az enyém lehetne, de ez sajnos nem volt lehetséges. Ütemesen mozgatni kezdtem rajta az ajkaimat, néha erősebben megszívva, vagy megszorítva az ajkammal. Mindeközben a nyelvemmel még mindig ingereltem. A férfi beletúrt a hajamba. Erősen megragadta de nem irányított, csak fogta a hajam. Hálám sikerrel járt. Egy hangos nyögés kíséretében megtelt a szám a kellemes fanyar izével. Megpróbáltam mindent eltüntetni, mohón letisztogatni, majd mikor végeztem a férfi háta mögé bújtam és megöleltem. Nagyon boldognak éreztem magam, fáradtnak és kielégültnek. Nagyon gyorsan álomba merültem, biztonságban éreztem magam a férfi mellett. Pár órával utána felébredtem. Ő is fent volt. Homlokomra adott egy puszit, és kellemes búgó hangjával szólt, hogy indulnom kell.
Felöltöztem, az ajtóból még visszanéztem rá. Az oldalán feküdt és elégedetten nézett rám. Bólintottam egyet, és kiléptem az ajtón.