Skip to content

Biszex Ikrek és a MILF

Helló. Alex a nevem, 23 éves biszex fiú vagyok, Robi az ikertesóm szinten biszex. Mondanom sem kell, mi egymással kezdtük még fiatalon, aztán persze volt csaj is, utána picit hanyagoltuk is egymást szex terén, de aztán csak csináltuk megint.

Kb. egy éve jöttünk össze Ildivel, anyánk barátnőjével. Egy 40 éves, elvált nő, aki szó szerint megzsarolt minket. Egy délután, ketten voltunk otthon Robival, hokizásnak indult, de szex lett belőle. Ahogy szoktuk, szoptuk dugtuk egymást, jót élveztünk. Másnap anyánk szólt, menjünk el Ildinek segíteni, bútort átrakni. Aztán persze kiderült, hogy nem pakolni kellettünk. Elmondta, látott minket mikor szexeltünk, amit csak akkor hittünk el, mikor elmondta, hogy mit csináltunk. Nyitva felejtettük az ajtót. Azt is mondta, hogy aztán elcsalta még anyánkat boltba, nehogy lebukjunk. Égtünk, mint a rongy, de Ildi csak mosolygott.

Nem mondom el senkinek, de én is dugni akarok veletek- mondta-Vagy ti teljesen melegek vagytok?
Tiltakoztunk, hogy mi nem vagyunk, bár azt mondta, akkor csak nézne minket egyszer. Azért tetszett a hiuságunknak hogy ránk gerjedt ez igaz. 180 magas vékony testalkatú, 70 kg, barna tüsi hajú, átlagos arcú fiuk vagyunk. 17/6 a méretünk, borotváltak vagyunk teljesen.

Ildi még annyit mondott, gondoljuk át, másnap beszélünk. Átgondoltuk, miért ne? megdugjuk, ha azt akarja. Ildi, 40 éves, elvált, gyereke nincs, tanár a végzetsége, de könyvtárban dolgozik. 175 magas, formás, izmos fenekű, vékony testalkatu, 48-50 kg lehet. A didkói nem nagyok, de kemények, a pinája kiborotvált. Hívtuk mobilon, hogy oké a dolog, ő mindjárt mondta, délután menjünk.

Eldöntöttük, ha már így alakult, akkor alaposan megbasszuk a csajt. Ildi várt minket, és a fürdőbe kezdtünk. Hamar elmúlt a zavarunk, ahogy pucér voltunk. Ildi kezelésbe vette a farkunkat, mosdatta szopogatta őket. Mi a melleit, pináját izgattuk, mindent lehetet. A szobájába az ágyban folytattuk. Én lefeküdtem, Ildi szopta a hímtagom. Robi hátulról nyalta a nőt, majd baszni kezdte. Soha nem láttuk egymást növel baszni, izgató volt.

Ildi irányított, Robi pélóját akarta szopni, én meg basztam a pináját. Jó szűk, forró pinája van, olyan „szopós” bula. Nem tudom meddig basztam, de elélvezett a csaj. Azt akarta, hogy mi a szájába élvezzünk el. Térdeltünk az ágyon, ö négykézláb előttünk, szopta a farkunkat. Teleélveztük a száját, belevertük a gecit, nyelte is.

Tisztára nyalt minket aztán egy kis pihi, meg dumáltunk. Még energiaitalt is hozott nekünk. Én kezdtem a következő menetet, a szép melleit szopogattam majd nyaltam a pináját. Robi csak nézett minket, húzgálta a pélóját. Aztán mellénk feküdt, bekapta a hímtagom. Ildi csak nézett, a tesóm szopta a hímtagom. Aztán úgy feküdtünk, én nyaltam Ildit, ő szopta Robit, Robi meg engem, később csere. A tesóm a számba élvezett, én meg Ildijébe, akit Robi kinyalt.

Ildi csókolózót velem, kérte a számbol a spermát. Ezek után hosszabb pihenés jött, Ildi főzőt kaját. Meztelenül, már az szuper volt, mindenki pucér. Sok mindent megtudtunk a csajról. Elmondta, dugott már két pasival, de nem fiatalabbal. Izgatja, hogy ikrek vagyunk, meg hogy egymással is csináljuk. Főleg erre volt ráizgulva. Örült neki, amikor megtudta, soha nem csináltuk még csaj előtt.

Mi rendbe hoztuk magunkat a fürdőbe, ezt nem részletezném, aztán irány az ágy. Ildivel kezdtük, megbasztuk felváltva. Robi kurta éppen, akkor álltam a tesóm mögé. Bekrémeztem a hímtagom, a seggét aztán elkezdtem betolni a hímtagom. Amíg becsúsztam, addig Robi várt és rigmusosan mozogva basztunk tovább. Ildi elélvezett és rögtön úgy helyezkedet, lásson minket. Kúrtam a tesóm seggét, izgató volt, hogy egy nő néz. Cseréltünk, én térdeltem az ágyra, Robi mögém állt. Ildi segített, ö krémezte a seggem, meg a tesóm pélóját.

Nagyon izgató- mondta és puszilgatta a popóm.
Robi belém tolta a pélóját, ahogy máskor is, lassan tövig. Én jobban bírom a pélóját, szeretem is ha megdug. Pucsitottam is hogy jobban tudjon kúrni. Csattogott a seggem úgy dugott, a csípőm fogta. Ildi a hímtagom verte és élvezettel nézte, ahogy megkúrják a seggem. Robi lefeküdt, én csak fölé guggoltam, egy adag krém és már lovagoltam is a tesóm bréjén. Így a legjobb, így tövig belém jön.

Ildi csókolózót velem és a hímtagom verte. Fogtam a fejét.

Szopjad a farkam- mondtam. Be is kapta, szopta finoman, Robi meg ujjazta a pináját. Eltudok élvezni attól, ha dugják a seggem, akkor még ráadásul szopták is a hímtagom. Éreztem, hogy itt a vége, tövig rácsusztam a faszra, megfogtam a csaj fejét és elélveztem. Isteni volt, rengeteget gecit lőttem Ildi szájába. A tesóm sem bírta ahogy szorongatta a lukam a pélóját, éreztem a gay gecifolyamot magamban. Ildi puszilgattot minket
Nemsemmik vagytok- mondta nevetve. Lemásztam a tesómról, Ildi szopogatta a lankadó faszt majd a seggemröl is a spermát nyalogatta. Szó szerint kinyalta a seggem, bevolt indulva.
Nem fáj- kérdezte, a popóm simogatta- engem nem dugtak még seggbe, mert fáj. Azóta már segbekúrtuk, havonta kefélünk hármasban. Bírja a csaj, van hogy mi nem. Most a kedvence, ha mindkét lyukát dugjuk rajta egyszerre.

 

 



Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?