Skip to content

Dagadt csaj és a ló

A 28. születésnapomon kezdödött a pokoljárásom. A férjem elhagyott egy fiatalabb, vékonyabb elvált nö miatt. Erre inni kezdtem, aminek egyenes következménye volt, hogy kirúgtak az állásomból. Úgy, hogy még többet ittam, és szinte csak édességet ettem. Kezdtem elhízni, ami nem volt nehéz, mivel így is elég gömbölyded vagyok. Éreztem a bajt, de nem láttam a kiutat, és csak csúsztam a lejtön és egyre depressziósabb lettem.
Ekkor látogatott meg gyerekkori testi – lelki barátnöm, Rita, aki sokkal többre vitte, mint én. Több diplomát szerzett, mégis egy tanyán élt párjával nagy egyetértésben. Amikor elmeséltem neki az életemben bekövetkezett változást, nem sokat gondolkozott, hanem kiadta a parancsot, pakoljak össze és megyek vele, majd ? rendbe rakja a lelkemet. Meg egyébként sem voltam náluk, meg más dolgom sincs, meg el is férek, meg segíthetek is, meg – meg – meg.
Meggyözött, összepakoltam egy kisböröndnyi cuccot és már mentünk is. Mit mondjak az állam is leesett, amikor megláttam barátnöm kicsi tanyáját , mivel egy sokszobás lovas panziót – a tanyasi turizmus jegyében – üzemeltetett, alkalmazottakkal és az állatorvos férj anyagi és szellemi segítségével. Kaptam egy szobát, és kipakolás után Rita körbevitt a tanyán. Nagy istálló, gazdasági udvar, veteményeskert tartozott a tanyához a kis erdö és a hatalmas kukorica és zab táblák mellett. Megegyeztünk, hogy szívesen segítek bármit, amivel leköthetem magam, hisz az itteni dolgokból mindenhez értettem, mivel annakidején mindketten mezögazdasági technikumot végeztünk. Így is lett, kapálgattam a kertben segítettem az állatok körül. Ja és kihasználva a lehetöséget vegetáriánus lettem, söt úgy ütemeztem, amíg itt maradok csak nyers ételt fogyasztok. Egyik este Évi panaszkodni kezdett, hogy baj van: a lovásza elment a Balatonra pincérnek, ugyanakkor egy utazási iroda a teljes szezonra lekötött minden szobát. Láttam rajta bajban van, nem akar elküldeni, de a szobámra szüksége van. Most én döntöttem gyorsan és szerintem jól. Felajánlottam, hogy átköltözök az istálló padlásán kialakított szobába, és elvállalom a lovászi állást, kosztért – kvártélyért és a minimálbér utáni biztosításért. Jól jártam, sokkal nyugodtabb volt ott, a padlás ablakon a csillagos eget láthattam és behallatszódott a tücskök ciripelése. A lovakkal jól elvoltam, etettem, csutakoltam, szerszámoztam öket. Hamarosan a kedvencem lett egy koromfekete shetlandi póni. Kis termetével, lobogó hosszú sörénnyel, izmos testével, okos szemével és föleg ravasz viselkedésével a szívembe lopta magát. Dia volt a beceneve, annak ellenére, hogy csödör, mivel Diablo (ördög) volt a rendes neve de, a kétszeres ló miatt azt elhagytuk.
Egy alkalommal valamelyik vendég gyerek belehajtotta a sárba. Mire haza értek, majdnem este lett és rászáradt a sár. Nem volt mit tenni, le kellett mosni róla. Az istálló mellett volt egy nagy víztartály, amiben nyaranta jól felmelegedett a víz, azzal mostam meg a lovat. Ahogy csorgattam rá a homoszexuális vizet és a samponos szivaccsal mostam a ló hasát, neki ütödött valaminek a kezem. Hát biztos a cirógatás hatására meg a melegvíztöl, elöbújt a póni nemi szerve. Mit mondjak hirtelen nagyot dobbant a szívem és nem az ijedtségtöl, bár a második gondolatomtól már magam is megijedtem. Az elsö gondolatom az volt, hogy milyen szép hatalmas nagy fallosza van, a második pedig már az volt, hogy jó lenne baszni egyet, akár vele is. Hát igen, addigra hónapok múltak el és nem nyúlt hozzám senki, még én magam sem. Nem bírtam ki és jó alaposan megmostam a póni faszát is, aztán szárazra csutakoltam és bevezettem az istállóba. Lekapcsoltam a villanyokat, én is megfürödtem, majd felmentem a szobámba, ahol magamhoz nyúltam. Gondolatomban Dia fallosza lebegett elöttem, de hiába piszkáltam, dörzsöltem magam, nem tudtam kielégülni.
Nagy elhatározásra jutottam, lementem az istállóba, a póni alá dobtam egy nagy halom szalmát, arra ráterítettem egy pokrócot. A ló fejét a kötöfékjénél fogva a jászolhoz kötöttem, hogy ne tudjon ugrálni és esetleg kárt tenni bennem. Levetettem a hálóingként használt hosszú pólót és a ló alá feküdtem. A félhomályban a hasa alá nyúltam és kikerestem a legnemesebb szerveit. Cirógatni kezdtem, majd amikor elöbújt, megnyálaztam a kezem, és szabályosan verni kezdtem a faszát, hogy megkeményedjen. Nött is rendesen, érdekes volt, a vége kissé szétnyílt és én, már szinte alig bírtam magammal, amint úgy ítéltem meg, hogy használható Dia aláfeküdtem és a pinámhoz igazítottam a bájdorongját és felhúztam magamat rá. Az izgalomtól lucskos puncim azonnal befogadta az emberénél jóval hatalmasabb szerszámot. Egy picit megálltam a mozgással és kiélveztem, hogy végre rendesen ki van töltve a hüvelyem. Még feljebb toltam a hasam és még többet fogadtam be a lófaszból. A helyzet bizarrsága, a kiéhezettségem nagyon hamar a gyönyör felé repített, alig mozdultam párat a kéj máris elöntött. Sikítani kellett volna, de nem mertem, tudtam a csendes éjszakában messzire hallatszana, és még valaki idejönne. Amikor kicsit alább hagyott a görcs amit az élvezés okozott újból mozogni kezdtem a kéjnedvemtöl síkos rúdon. Kicsit nyugodtabban már éreztem, amint a lófasz rózsásan szétnyíló eleje feszíti a hüvelyem és ingereli a G pontomat is. Természetesen másodszorra sem kellett túl sok idö ahhoz, hogy a gyönyör görcsbe rántsa az alhasam. Most nem álltam le, hanem tovább húztam magamra Diát, lábammal alulról öleltem át és úgy diktáltam a ritmust. Már nagyon bevadultam, amikor éreztem, a ló is toporogni kezd felettem és a következö pillanatban kitört belöle a ondó. Nem tudom, mióta gyüjthette de valami elképesztö mennyiséget lött belém. Az elözmények hatására immár harmadszor ma este óriási orgazmusom volt. Örömömben magamhoz húztam a ló pofáját és csókolgattam, ölelgettem. Amikor lenyugodtam, kimásztam Dia alól és úgy ahogy voltam meztelenül kimentem az istálló mögé megfürdeni, majd aludni tértem. Igaz nem túl sokat tudtam aludni, az események hatására teljesen feldobódtam.
Másnap nehezebben ment a munka és úgy döntöttem, meggyötört pinámat pihentetem. Harmadnap este már meg sem fürödtem, hanem amint a panzióban lakók is láthatóan nyugovóra tértek, ismét bezártam az istálló ajtaját. Fogtam egy vödör homoszexuális vizet és egy kiszuperált törölközöt, persze már vittem magammal a pokrócot is és a félhomályban Diablohoz mentem. A melegvízzel megmostam a heréit, erre elöbújt a fasza, azt is megmostam, majd a törölközövel szárazra töröltem. Már nem hagytam, hogy összehúzódjon neki, hanem – mivel a pokróc leterítéséhez szükség volt mindkét kezemre – a szájamba vettem a szerszámát és szopogattam, szívogattam. Amint minden elökészület megvolt ismét alá feküdtem, illetve most térdeltem volna de a póni pici lábai közé nem fértem, így behasaltam és csak a seggem emeltem fel. Elkaptam a faszát és remegö kézzel mohó pinámhoz igazítottam. Egy határozott mozdulattal megemeltem a magam, és a lófasz ismét becsúszott a puncimba. Elkezdtem le – fel emelgetni a seggem, és élvezni, amint az a csodálatos méretü szerszám csúszkál bennem. Már nem volt bennem tartózkodás, már tudtam, hogy az orgazmusok sorozata vár rám. Úgy is lett, mire Dia kilötte magját, én már háromszor elélveztem, és éppen kihúztam magamból a bájdorongját, amikor kitört belöle. Ismét nagyon sok spermát spriccelt rám. Most már nyugodtan aludtam, igazi, kielégült, álomtalan alvásban pihentem ki magam.
Heteken keresztül minden másnap éjszaka bementem az istállóba és megbaszattam magam a lóval. Egyre rutinosabban ment minden. Sajnos a rutin megbosszulja magát. Egy este elfelejtettem bezárni az istálló ajtaját. Amikor már túl voltam a második orgazmusomon is akkor vettem észre, hogy valaki figyel. Borzasztó zavarba jöttem, ijedtemben kiugrottam a ló alól és el akartam szaladni. Ekkor elölépett a szempár tulajdonosa egy ötven év körüli német vendég. Tört magyarsággal elmondta, Ö félig magyar és ne haragudjak, hogy végignézett, és nem ítél el söt annyira gyönyörünek találta az együttlétemet a lóval, hogy bizony elélvezett a látványtól. Ez látszott a nadrágján, nem volt ideje lehúzni. Ismételten elnézést kért és magamra hagyott. Nagyon gondban voltam, ha elterjed a híre annak ami történt, nem mernék Rita szemébe nézni, arról nem is beszélve, hogy a csípös nyelvét csak rajtam köszörülné. Ezek alapján érthetö, hogy izgatottan vártam a másnapot.
Délelött nem történt semmi, én tettem a dolgomat. Délután aztán megjelent az éjszakai látogatóm. Messziröl látszott rajta, hogy zavarban van. Némi semmitmondó beszélgetés után rátért a lényegre. Elmondta egyedül él, a nökkel sosem volt szerencséje, olyan nagyon nem is játszottak az életében szerepet, de az éjszaka nagyon felkavarta. Úgy érzi, ha én lennék a társa, gyökeresen megváltozna az élete. Vagyis menjek ki hozzá Németországba, persze elöször csak látogatóba, és ha minden rendben, akkor végleg. Mondtam neki, nem vagyok hülye, hogy ismeretlenül ilyent tegyek. Azt mondta, érti, és mindent megtesz, hogy jó irányba befolyásoljon.
Úgyis lett, sikerült neki, de az már más történet, amit már nem biztos, hogy elmesélek.



⬇️ Lazulj egy kis xxx videóra ⬇️