Skip to content

Egy biszex barátság

Az első igazi hatalmas, fergeteges szex élményem, amikor egy munkatársam, Attila meghívott hétvégére és hárman voltunk a feleségével. Kis garzonlakásuk volt és egy nagy francia ágyra feküdtünk le mind a hárman aludni. Nagy meglepetésemre a lány feküdt középre és egy idő után elkezdett mind a kettőnket cirógatni. Nagyon izgató volt, mert igaz hogy sokat viccelődtünk a szexről, de erre nem számítottam. Felém fordult és lassan odahajtotta a fejét a farkamhoz, és szájába vette. Láttam, hogy a férje hátulról igazítja be apró lökésekkel, és közben a lány fejét simogatja és tolja rám. Becsuktam a szemem és élveztem helyzetet. Mikor felnéztem, azt láttam, hogy a fiú veri a farkamat az egyik kezével, a másikkal a lány haját simogatja. Először egy kicsit zavart, de nagyon jó érzés volt. A lány a hátára feküdt szétrakta a lábait és magára húzott, és amikor odatérdeltem a lába közé a fiú segített betenni, majd egy mozdulattal rányomott a lányra, majd elénk térdelt szájába tette a bréjét. A lány nagyokat, mélyeket szívott rajta, élvezte, hogy ketten foglalkozunk Vele. Ahogy lassan mozogtam a lány, megfogta a fejemet és a nyakához húzott, és közben folyamatosan szopta a férjét. Gyönyörű látvány volt ilyen közelről nézni, teljesen felpörögtem. Egyre közelebb húzta a fejemet, már csak pár centire voltam a szájától. Ekkor kivette a férje faszát a szájából, ami így közvetlenül a szám elé került és nagyon lassan elkezdte rátolni a fejem. Erre aztán végképp nem gondoltam volna. A lány nagyokat lihegett és az ágyéka egyre vadabbul mozgott a farkamon, érezni lehetett, hogy mindjárt elélvez. Nem tudom, hogy történt, de egy kicsit megnyaltam az előttem lévő farkat, amit a lány egyre jobban vert. Amikor ezt meglátta nagyot sóhajtott és beletolta a számba. “Szopjad édes, szopjad! Ugye milyen jó?” kérdezte közben.A fejemet ütemesen nyomkodta, és elkezdett a fülembe súgni, hogy csak szépen lassan szopjak, majd segít. Hol Ő hol Én szoptunk felváltva, vagy pedig két oldalról. Számomra ismeretlen, de nagyon jó érzés volt a férje pöcsét érezni a számban, érezni az ízét, nyalogatni. Egyre lelkesebben csináltam, nagyokat szívtam rajta, ő pedig sokszor a torkomig lenyomta. Addig cumiztunk neki, amíg a fú az arcunkra nem élvezett, erre Mi is élveztünk. Utána elbágyadva rágyújtottunk és simogattuk egymást, de hamarosan harcra készek lettünk, mert Éva, a haverom házastársa nem cigarettát szívott addig. Alighogy elnyomtam a cigarettát, a spanom máris megfogta a tarkómat és a neje feje mellé tolta az enyémet. Azt akarta, hogy megint a számba vegyem, én pedig pár perccel azelőtti élményeimtől elkábultan máris cumizni kezdtem neki, az egyik kezemmel felfedező mozdulatokat tettem a heréi körül, a másikkal Évát simogattam, aki most az én farkammal foglalkozott. Szenvedélyesen szoptunk mind a ketten, cuppogó hangok töltötték be a szobát, s nyögdécseltünk mind a hárman. Lassan éreztem, hogy a forróság elönti a testem és tudtam, hogy hamarosan kész leszek elélvezni. Úgy látszik ez Éva is észrevette, mert elengedett, és úgy igazított, hogy hason feküdjek férje lábai között, én e közben egy percre sem engedtem ki Attilát a számból. De az igazi gyönyör csak ezután kezdődött: Éva a popsimat simogatta, s közben a testem dicsérte ? Nagyon jó feneked van kicsim, Attila sokat mesélt róla, hogy milyen jónak találta az öltözőben. Nagyon kívánja, tudod? Ugye Te még szűz vagy hátulról?? ? kérdezte tőlem lihegve. Én már csak nyögdécselve tudtam válaszolni, mert a nyelvét máris a seggembe fúrta. A fenekemet szétfeszítette amennyire csak tudta és nyelvével az ánuszomat izgatta. A nyelve fel, s alá szánkázott a popóm nyílásán, majd megpróbálta annyira bedugni a nyelvét, amennyire csak lehetett. Nagyon élveztem a helyzetet, én a férj dákóját verem és cumizom, amennyire csak bírom, miközben a házastársa mögöttem térdel és nyalja a seggem. Már tudtam, hogy csak pillanatok kérdése, hogy mikor élvezek el! Be is következett volna hamarosan, mert éreztem, hogy Éva a kellően kényeztetett fenekembe nyomja be szép lassan egyik ujját. Először kellemetlen volt, ahogy az ujja határozottan bár, de lassan átnyomult az izomgyűrűn, de amikor szépen lassan mozgatni kezdte az ujját ki-be a fenekemben elkezdett tetszeni a dolog. Hát még amikor ujjaival hívogató mozdulatokat kezdett csinálni! A másik kezével a lábaim között előre nyúlt, én pedig lassan négykézlábra emelkedtem, fenekemet hátranyomva, hogy minél jobban érezhessem magamban az ügyes kis ujjait, ő pedig a péniszem végét kezdte elszorítani megfosztva engem attól az örömtől, hogy elélvezzek. Éva pedig lassan két ujját kezde belém tolni, majd körbe-körbe forgatva tágította popsilyukamat. Ekkor már hangosan nyögdécseltem, Attila pedig kihúzta a szerszámát a számból és Éva mellé telepedett. ?Uhh, nagyon jó segge van, Drágám!- nyögte Éva- ?Látni akarom, hogy megbaszod a fiút!? Évát nagyon izgatta a helyzet, persze ők már nem először csinálták ezt. Attila határozottan mögém térdelt, miközben egy kis krémet kent a fenekemre. Majd határozottan, de lassan elkezdte belém nyomni a falloszát. Eleinte fájt egy kicsit, meg persze ? bevallom ? aggódtam is, hogy mekkora fájdalmat fog okozni. Éva mellém térdelt és széthúzta a fenekemet, hogy a férje minél könnyebben hatoljon bele a seggembe, meg persze, hogy jobban feltáruljon előtte a látvány. Attila egyre gyorsabban kezdett mozogni bennem, a fájdalom meg kéjes élvezetnek adta át a helyét, Éva az egyik kezével a farkamat fogta meg, azt hevesen verni kezdte, miközben a férjével csókolóztak. Én pedig lihegve nyögdécseltem, mert Attila már nagyon nagy lendülettel tolt hátulról, tetszett ahogy a bréje kitöltötte a fenekemet, ahogyan ki-be csúszott bennem a lőcse. Nem kellett sok egyikünknek sem, amint nagy nyögések közben elélvezett és éreztem, hogy belém spriccel én is rá élveztem Éva kezére. A férje addig nyomta belém a bájdorongját, amíg mindent ki nem sajtolt önmagából. Hanyatt dőltünk az ágyon egymás mellett Éva volt középen a spermás kezét pedig elém tartotta, úgy hogy az ujjain folyjék lefelé, és a számhoz tartotta, Én pedig szépen tisztára nyaltam. Egy újabb cigi mellett ? most már Éva is rágyújtott ? ?elemeztük? ki a történteket. Ők már régen kerestek egy fiút, aki beszállna hozzájuk mindkettejük örömére. Egy fiút, aki Évával igazi férfiként bánik, mert szeretett két faszt élvezni egyszerre, és aki cumizik Attilának és akit seggbe is baszhat. Ez mindkettejüket nagyon izgatta. Évát nagyon felpörgette, ha látta, hogy a férjét egy másik férfi elégíti ki, ha mást dug, ha egy másik férfi cumizik neki. Attilának csak feleségével együtt voltak ilyen élményei, s mint mondotta egyedül nem is akar ilyesmit. A beszélgetés hamar véget ért, mert Attila korábbi ilyen tapasztalataikról kezdett mesélni, Éva pedig felvetette, hogy egy zuhany után szeretnének engem egy szendvics közepében látni. Ez volt életem első ilyen élménye. Később több hétvégét is Náluk töltöttem, még évekig találkozgattunk és tabuk nélkül élveztük a szex örömeit. Sajnos külföldre költöztek és megszakadt a kapcsolatunk.