Skip to content

Első dugásom egy Német lánnyal

Ez a történet, egy megtörtént eset alapján van leírva!
2003. júniusában történt. Németország, Stuttgart-tól nem messze. A történetben az összes párbeszédet németül mondtuk, de én lefordítottam, hogy érthető lehessen mindenki számára! A történetben Én(Péter), és Larissa szerepel.

Egy cserediákszerű program keretében voltam Németországban, nyelvtanulás céljából. Ott minden hétköznap suliba kellett mennem, és figyelni az órákon. Én nem tudtam figyelni, mert elbűvölt egy lány az osztályban. Egy kedves, aranyos, nagyon jó testű lány. Ez volt szerelem első látásra. Eldöntöttem, hogy elhívom hozzánk. El is jött, beszélgettünk, nevetgéltünk. Mikor elhallgattunk, akkor egymás szemébe néztünk, és mondtam:
– Szeretlek!
– Én is szeretlek! – mondta Larissa.
Elkezdtünk csókolózni. Elfeküdtünk, és úgy folytattuk a csókolózást, de már ruhán keresztül megfogtam a mellét is, Ő meg az Én, már akkor is extra nagynak számító farkamat.
Levetkőztettük egymást. Ekkor szépen lassan a mellét kezdtem el nyalogatni, csókolgatni, a bimbóját is bekaptam. Aztán délnek vettem az irányt. A köldökénél elidőztem egy kicsit, de továbbindultam. A puncijánál álltam meg, és ott elidőztem nem kevés időt. Kívülről belülről nyaltam a már lucskos puncit. Eljuttattam az orgazmusig.

Ekkor azt mondta, hogy:
– Én jövök!
– Benne vagyok! – mondtam.
Lefektetett, és ekkor már eléggé nagynak számított, de nem volt tökéletesen állva a hímtagom.
Az elején a makkot vette kezelésbe, és látszott, hogy nem először csinálja. Mikor már akkora volt, hogy gondoltam, nem tudja teljesen benyelni, majdnem lenyelte a farkamat! Miután nyalta, nyelte, és szívta, elélveztem! És lenyelte, mondta így is eléggé éhes volt!

Ekkor mondtam azt, hogy el kéne mennünk lezuhanyozni. Mikor már bent álltunk, ismét csókolóztunk, és simogattuk egymást. A dárdám ismét állt, és mivel közel álltunk egymáshoz, a pélóm már felemelkedett és a lába között volt. Kinyúltam egy gumiért, és elvette tőlem, és felhúzta nekem. Ekkor kicsit felemelte a lábát, és megfogtam, beillesztette a puncijához a farkamat, ekkor mondta:
– Én még szűz vagyok!
– Akkor vigyázok majd! – mondtam.
Ekkor szépen lassan behatoltam. Eléggé szűk puncija volt, és ezt élveztem. Neki egy kicsit fájt, de kibírta. Mikor már eleget játszottunk a puncijával, és eléggé tág volt, akkor kézzel elégítettem ki, először 2 ujjal, aztán 3, 4, 5, majd csuklóval! Ekkor megfordult, és a fenekét ajánlotta fel Nekem.
Nem is haboztam. Belementem! Ez is fájt Neki és ezt is kibírta.
Egy kis idő után ezt is élvezni kezdte. Mikor már itt is tág volt, felváltva nyomtam be Neki a puncijába és a fenekébe. Ezt mikor meguntuk, gyorsan szappannal leszappanoztuk egymást és kimentünk.
A szobában folytattuk. Ekkor már gumi nélkül, több pózt is kipróbáltunk. Ment a TV-ben az egyik német szexcsatorna. Azt utánoztuk le. Neki is, nekem is nagyon jó volt!
Mikor már mind a ketten kifulladtunk, lefeküdtünk az ágyra és elaludtunk. A pöcsöm a puncijában volt!

Reggel mikor felkeltünk, még a puncijában volt a falosszom. Elkezdtem ki-be húzkodni, így ébredt fel. Csókot váltottunk és ismét egy kis időt szexeltünk. Mikor már elég késő volt, fel kellett öltözni. Még öltözés közben is szexeltünk! Annyira szerettem, azt akartam, hogy ne érjen véget ez a nap!
De sajna el kellett mennünk! Még ebben az évben is visszamentem és ismét szexeltünk.
Ez történt 2003. Júniusában, Németországban.

Remélem tetszett a történetem és küldesz e-mail-t, illetve tövábbküldöd az ismerősödnek.
Terjesszétek ezt az iratot és akkor majd egész Magyarország tudni fogja, hogy milyen is egy igazi német lánnyal szexelni!