Skip to content

Éva szereti a faszt

Tegnap este nagyon fáradt voltam. Lezuhanyoztam és ágyba bújtam. Éva a kedvesem is nagyon fáradt volt. Egésznap ügyeinket intéztük. Éva is egy gyors fürdés után bebújt az ágyba. A TV-t talán 5 percig néztem és elaludtam.
Éva úgy 2 óra elteltével arra ébredt, hogy borzalmasan kínozta a kielégületlenség. Ilyenkor általában felébreszt engem, de most úgy gondolta nagyon fáradt lehetek. Hagyta, hogy nyugodtan aludjak tovább.
Nem vette észre, hogy én is felébredtem. A hasamon feküdtem, félig lecsukott szemhéjam alól figyeltem őt.
A TV kékes villódzása éppen elegendő fényt adott, hogy tisztán láthassam ébredését.
Mindig pucéran alszunk. Tudtam, hogy mi az oka, amiért felébredt, állandóan forgolódott a helyén. Halkan sóhajtozott és nyögdécselt. Mellbimbói keményen meredeztek, amint ujjaival dörzsölgette őket.
Tudtam, hogy most felébreszt vagy eljátszik magával. Éva nagyon utálta, amikor teste követelte a magáét és nem kapta meg a kielégülést. Mindig megtalálta a módját, hogy elélvezzen. Felém fordult, én nem mozdultam. Szemeimet becsuktam, alvást színlelve.
Miért tetettem az alvást? Azért, mert nézni akartam, miként játszik magával. Látni akartam, amint ujjait vagy játékai valamelyikét használva jut el a csúcsra.
Éva sohasem bánta, ha én nézem, amint valamelyik kedvenc játékszerével maszturbál. De úgy gondolta, hogy ha az ujjaival játszik magával az egy nagyon személyes dolog. Zavarná őt, ha valaki nézné, amikor ő az ujjaival szerez örömöt magának. Azt mondta, hogy olyan heves orgazmusa van olyankor. Teljesen megvadul tőle. Természetesen én annál kíváncsibb voltam, minél jobban tiltakozott ellene. Arra gondoltam, hogy most láthatom a vad orgazmusát. Tudtam, hogy a játékszereit az ágy alatti fiókban tartja. Nem tudta úgy elővenni, hogy én fel ne ébredjek.
Szemeimet megint félárbocra eresztettem és bámultam Évát. Hátára fordult és elkezdte cicusát cirógatni a takaró alatt. Lábait széttárta. Bal lába az enyémet keresztezte. Minden mozdulatát éreztem, amint csípőjét kezdte mozgatni, ujjainak lágy cirógatására. Éreztem a nő illatát, öléből feltörni. Az illat intenzitása tudtomra adta, hogy Éva már nagyon felajzott és puncija is lucskos már.
Alig hittem a szerencsémnek. Pokolba a vibrátorokkal. Évi is így gondolta és folytatta a játékot az ujjaival.
Továbbra is a hasamon feküdtem és néztem őt. Az ágyunk nem volt túl széles, mindig egymáshoz értünk, így éreztem ütemes mozgását.
Most már biztos voltam, hogy nem ébreszt fel. Évi nem tudta már kontrollálni a szexuális vágyát.
Mindenképpen élvezni akart. Lassan lábával lehúzta a takarót rólunk. Amint a takaró már a földön volt Évi széjjeltárta amennyire csak tudta a lábait és felfedte nyíló kelyhének nedvedző nyílását. Megint átvetette a lábát rajtam. Belélegeztem ébredező nőiességének illatát.
Teljesen begerjedtem amint szememmel láttam, orrommal és testemmel éreztem, amint maszturbál az ujjaival, a nő akit szeretek. Általában borotválta a szőrzetét. Talán már túl régen tette és így előtűnt hónaljának finoman pelyhedző szőrzete. Mindenhol csatakos volt az izgalomtól.
Természetes illata puncijának és izzadságának összekeveredett a korábban használt szappan illatával és egy nagyon kéjes üzenetet árasztott felém. Ettől még keményebb merevedésem lett.
Köldökétől vékony vonalban lefutó sötét fekete szőrzetének vonala beleolvadt a kelyhét koszorúként körbeölelő rövid bozontjába. Csodálatos kincseit is láttam a kemény combjai között.
Évi becsukta a szemét amint elmerült az örömökben, amelyet magának okozott. Figyeltem izzadságtól fénylő testét és kezeit, amint a lába között munkálkodott. Csípőjének egyre gyorsabb mozgásával reagált a csiklóján köröző ujjainak ingerére. Hallottam mennyire cuppog a nedvességtől és ujjai simogatásától a puncija.
Évi hirtelen felnyögött. Szemei csukva voltak, szerintem teljesen elfeledkezett rólam. Minden figyelmét az élvezetek előcsalására fordította. Most már azon a ponton volt, ahonnan nem tudott visszafordulni.
Teljes tenyerével simogatta, dörzsölgette cicuskáját közeledve a beteljesülés felé. Az egész ágy rázkódott, amint a csípőjével követte odaadó kezeinek mozgását.
Minden előzmény nélkül rám meresztette szemeit. Én gyorsan lehunytam az én szemeimet. Nem akartam, hogy észrevegye, hogy figyelem őt. Tudtam, hogy azonnal vége lenne ennek a kellemes játéknak.
Szerencsére nem vette észre, hogy csak színlelem az alvást. Szemeit becsukta és elmerült a maga által épített erotikus világban. Szőrzete teljesen átázott az izzadságtól és a kéj nektárjától, amely bőségesen tört fel teste mélyéből. kapkodni kezdte a levegőt amint az orgazmusa közeledett.
Úgy tűnt, hogy még nem érte el a célját. Egész teste úszott a verítékben, ahogy az orgazmust elérte. Évi gyorsabban és gyorsabban simogatta cicusát. Ismét az élvezés határán jár. A vágy teljesen elvette az eszét.
Arra gondoltam, hogy azért nem tudja befejezni rendesen, mert ott fekszem a közelében, amikor nagyon bensőséges játékot játszik, amiben én biztos zavarom. Nem akart felébreszteni, de még mindig nem érte el a csúcsot.
Évi már úgy vette a levegőt, mint egy vágtázó ló. Gondoltam már egész jó helyen jár. Ujjaival kemény mellbimbóit kezdte cirógatni. Ujjai csillogtak a puncijából áradó nedvektől. Csípője egy pillanatra sem állt meg.
Megint kinyitotta a szemeit, hogy meggyőződjön alszom-e. Gyorsan becsuktam a szemeimet, alvást színleltem. Büszke voltam, hogy nem vette észre a csalást.
Felsóhajtva nyugtázta, hogy alszom. Éreztem amint jobb kezével ismét elkezdi cirógatni ölét. Most már nyugodtan kinyithattam a szemem, hiszen amikor magát simogatja, mindig becsukja a szemét.
Évi gyönyörűen nézett ki. Arcára kiült a vágy. Nagy didkói himbálóztak teste mozgásától. Kezét felemelte, hogy néhány rakoncátlan hajtincset megigazítson. Látszott a borotválatlan hónalján a gyöngyöző veríték. Nem tudtam segíteni neki, csak mélyen belélegeztem illatát.
Mind a két kezét a lábai közé szorítva újult erővel folytatta a maszturbálást. Már teljesen mindegy volt neki, hogy milyen módon éri el az orgazmust. Nagyon vágyott rá. Mélyen dugta ujját a barlangjába, érzékien húzogatta, tologatta őket. Most már hangosan nyögdécselt. A csúcsra jutott innen már nem volt hová menni. Csak az elért magasságban tudta még egy ideig tartani magát.
De tévedtem, Évi bal kezével megmarkolta a lepedőt a jobb kezével pedig elkezdte paskolni, gyömöszölni babszemnyire duzzadt csiklóját. Lábait teljesen széttárta a vad játék közben. Minden izma megfeszült a lábait is kinyújtotta terpeszben. Kezei teljesen összekente nedveivel.
Hatalmas élvezés rázta meg a testét. Nyöszörgött és dobálta magát. Ujját igyekezett egyre mélyebbre nyomni puncijába. Ez még mindig nem volt elég. Megpróbálta még fokozni a gyönyört amelytől már az egész ágy rázkódott. Elengedte a lepedőt, balkezének mutató ujját hevesen megmerítette puncijában. Középső ujjával rózsaszínű lyukát ingerelte. Hatás frenetikus volt, jajveszékelve dobálta magát és kilövellve érte el a csúcsok csúcsát. Eláztatva engem és a lepedőt is.
Összegömbölyödött és így várta a lecsendesülést. Tudta, hogy felébredtem. Mosolyogva kérdeztem:
– Befejezted?
Elmosolyodott arcát kezeivel takarta el.
– Ne nézz rám! – mondta.
Nagyon zavarban volt a történtek miatt.
Elveszítette az önuralmát és ujjaival nem is egyszer jutott el az orgazmusig. Nem tudtam, mit tegyek.
Észrevettem ujjain megcsillanó nedveinek harmatát éreztem a kezén ölének illatát. Megfogtam kezeit, elhúztam az arcától és érzékien megcsókoltam őket.
– Nem akartalak felébreszteni, de nem bírtam magammal… – mondta szégyenkezve.
Hosszan csókoltam ajkait, hogy lecsillapítsam szégyenérzetét. Dákóm már olyan kemény volt, mint a tölgyfa. Az asszony illata és nedvei vágyaimat a mindennél jobban felkorbácsolták. Felültem, széttártam combjait gyönyörködtem a csatakos puncijában. Az ajkai teljesen szétnyíltak. Duzzadtak voltak, mint a zamatos barack. Csiklója már csak borsószemnyinek tűnt. Éreztem, meg kell kóstolnom ezt az érett gyümölcsöt.
Ujjaimmal óvatosan szétnyitottam ajkait. Teljesen lenyűgözött a látvány és az illatok fenséges kavalkádja.
Puncijából még mindig csordogált a zamatos nedű. Lassan belémerítettem mutatóujjam a forrásba. Gyöngéden mozgattam ujjam és masszíroztam a G-pontját. Ráborultam csiklójára ajkaim közé fogtam, szopogatni kezdtem. Ujjam egy percre sem pihent meg.
Nyelvemmel köröztem ismét merevedő csiklóján. Évi nem járt messze a csúcstól. Láttam, amint mellbimbót kezdi cirógatni. Nedvei, mint a nyári zápor törtek elő hüvelyéből beborítva arcomat, végig csorogva államon.
– Most ne állj le, Kedvesem! – nyögte.
Csípőjével heves táncba kezdett az ajkamon, ujjamon. Olyan heves volt, mint egy másféléves kanca. Nyelvem hevesen csapódott izgalomtól dagadó csiklójához.
Hamarosan Évi megint élvezett. Sokkal hosszabban, mint az előző alkalmakkor. Hüvelye összehúzódott és satuként szorította az ujjaimat. Imádom ezt az érzést. Másik kezemet feneke alácsúsztattam, ujjammal cirógatni kezdtem rózsás lyukát. Lassan hatoltam be alulról az ujjammal. Lüktetett ott is.
Hüvelyének falán éreztem a másik kezem ujját amint egyre mélyebben nyomul a fenekébe. Amikor már éreztem, hogy orgazmusa csillapul farkamat mélyen a puncijába toltam az ujjam helyére. Puncijának nedvessége olyan volt mintha mézzel kenték volna be a tököm. Soha nem találkoztam olyan nővel akinek az öléből ennyi nektár csöpögött ki.
Nagyon szerettem azt, amikor csak hosszan csókolóztunk és alig egy tíz perc elteltével bugyija teljesen átázott. Nadrágján is megjelent egy kis folt. Olyankor alig bírtam magammal.
Tudtam, hogy csak akkor tudom ismét elélveztetni, ha visszafogom magam. Elhessegettem tehát a gondolataimat. Lassítottam a mozgásomon. Évi nagyon szerette, ha néha megszakítom a folyamatos döfködést és engedem, hogy a farkamat szorongassa hüvelyével.
– Engedd, hogy beleüljek! – kérte.
Hanyatt feküdtem. Fölém került és mosolygott rám. A leggyönyörűbb, legizgatóbb nő volt fölöttem, akit valaha is láttam. Lágyan simogatta, húzogatta farkamon a kezét. Szőrzetem teljesen átázott nedveitől.
Egy bájos mosollyal, szájával ráborult ágaskodó rudamra és elkezdte oboázni. Érezte puncijának ízét, amely már összekeveredett a farkamból feltörő előnedvvel. Végig nyalta a tövéig, majd kivéve szájából így szólt.
– Nagyon jó ízünk van.
– Igen nagyon, nagyon jó – válaszoltam.
Évi folytatta a orálozást. Kezével segítette a mozgást és irányította szájába a farkamat. Megfogtam a fejét lassítva a mozgásán, kérdeztem:
– Beléd élvezhetek?
Megállt egy pillanatra megint kivette szájából a dárdám, fölém hajolt csókot lehelt a számra.
– Szeretlek – mondta.
Lassan ráereszkedett a farkamra. Amint teljesen beléértem éreztem, hogy ilyen közel még soha nem voltunk egymáshoz. Öléből csordogáló nektár végig folyt a combomon eláztatva alattam a lepedőt. Elértem melleit, csókoltam őket. Ütemet változtatott. Egyre erősebben lovagolta a merevedésemet. A bizsergés elindulni valahonnan a bensőmből. Magvaim elindultak, hogy megtöltsék kelyhének mélyét, összekeveredve nedveivel. Abban a pillanatban ő is elérkezett a kielégüléshez.
Nem volt egy szokványos éjszaka. Évi kétszer élvezett, amíg maszturbált, egyszer a nyelvem és ujjam jutatta el a csúcsra. Most pedig földrengésszerűen rázkódott rajtam. Kiáltásaival tudtomra adta, hogy már a tiszta erotika földjén jár.
Évi mélyen magában tartott, amíg farkamból egymás után tört fel a magvam.
Teljesen kimerülve terültünk el egymásba fonódva. Mozogni sem bírtunk. Szívemet a melegség járta át amint a karjaimban tartottam szerelmem.
Jó óra múlva összeszedtük magunkat és ágyneműt cseréltünk. Rengeteg lepedőnk és ágyhuzatunk van, mert a szex során mindig eláztatjuk azokat.
Egymást átölelve aludtunk el. Most már Évit sem ébresztette fel a vágya.



error: ...