Skip to content

Gyengéd előadás

A professzorommal azóta többször voltunk együtt. A játék és a lebukás veszélye Őt is izgatja, ahogy engem is, de óvatosak voltunk. Már-már túlságosan is. Viszont egy előadása alkalmával megleptem.

Az irodájában látogattam meg az előadás előtt. Ez nem volt az ínyére. Szeretett egyszerre csak egy dologra koncentrálni és az jelenesetben az óra előkészületei voltak. Hozzásimultam, fülcimpáját ajkaim közé vettem és finoman morzsolgatni kezdtem. Kezeim testét pásztázták. Lassan oldódott, de végül átölelt és mélyen magába szívta illatomat.

-Édes, te mindig fel tudsz izgatni. -Nyögte, és közben éreztem, hogy átadja magát a kényeztetésnek és minden kéjnek.

Kikapcsoltam az övét, kigomboltam a nadrágját és lehúztam a sliccét. Benyúltam az alsógatyájába. Jó mélyre. Egészen a golyójáig. Elkezdtem őket izgatni, majd egyre feljebb játszadoztak az ujjaimmal. A cirógatás és húzogatás megtette a falloszán a kellő hatást. Közben incselkedve csókollak.

Lassan lecsúsztam testén, térdelőállásba. Kiszabadítottam félmerev dárdáját. Kiemeltem boxerje alól a golyóit és a nadrág gumiját alájuk helyeztem. Egyik kezembe a golyóit, a másikban a dárdáját tartottam.

Nekem viszont ennél sokkal kielégítőbb játék járt a fejemben. A boxerjét nem húztam vissza, csak a nadrágjába rejtettem golyóit és dárdáját. Hebegett egy sort.

-Ne félj, élvezni fogod. -Csókot leheltem ajkára- Ne igazítsd meg a gatyádat, így gyere be az előadásra. -És egy huncut mosoly után elhagytam az irodáját.

Belopóztam ez előadóba még senki sem érkezett meg, úgy ahogyan terveztem. Bebújtam a pulpitus alá és csendben vártam, hogy a hallgatók megérkezzenek és elkezdődjön az előadás.

Láttam, ahogy a pulpitushoz lépett. A vérem felpezsdült. Éreztem, hogy nem igazán találja a helyét. Mindig izgult egy kicsit az előadások előtt. Ezt mindig a papírjai vagy a magával hozott toll, telefon vagy névjegykártyatartó igazgatásával leplezte. Most viszont egyenesen totyorgott az asztalnál. A szadizmus édes érzése futott át a testemen és elöntött a nedvesség. Ez nem egy megszokott óra lesz.

Megkezdte az előadást. Néhány perc múlva én is elkezdtem a hadjáratomat. A nadrágját simogattam. Először csak lassan, mintha egy szellő érintené, aztán határozottabbá tettem létemet. Megrezzent, de hamar felfogta, hogy mi a tervem.

A nadrágján keresztül, így, hogy dárdáját nem takarta még az alsója is, könnyebb volt izgatni. Simogattam finoman és erősen. Kihívás volt felállítani, de a kihívás még édesebbé tette örömömet. Dagadt a tenyeremben férfiassága. Lehúzom a sliccét. Köhögött egy nagyot, hogy ne hallják meg. A dárdáját könnyű volt kiszabadítani. Édes gyönyör futott végig a testemen, miközben ajkaim közé vettem félmerev nagy farkát. Kezemet szoknyám alá csúsztattam és a csiklómat kezdtem izgatni. Nyelvem táncot járt merev tagja körül. Élveztem, ahogy egyre csak duzzad a számban. A alsóneműm is kezdet átázni. Ajkaim teljesen körülölelték és elkezdtem járatni köztök dárdáját. Hallottam, ahogy néha néha elcsuklik a hangja ez még izgatóbbá tette a helyzetet. Nem voltam heves. Kiélveztem, hogy a számban tarthatom.

Elkezdett a gépén vadul keresni valamit. Majd beindított egy kisfilmet. Egy kicsit lankadt is ettől a lőcse. Nem igyekeztem erősebb szopással visszamerevíteni. Hagytam, hogy visszatérjen hozzám és magától merevedjen. Éreztem a kezét arcomon. Végigsimította. Megfogta a fejem és ráhúzta a farkára. Gyorsított a orál tempóján, amit én felvettem. A lőcse vonaglotta számban. A puncimba kívántam ezekbe a pillanatokba. Teljesen felizgatott a szitu. Ivott egy kortyot az előre bekészített vízből és egy tettetett félrenyelés következtében, köhögés közben beleélvezett a számba. A kielégülését jól álcázta

Vissza rejtettem lankadt tagját nadrágjába. Amint a videó végetért visszatért az előadáshoz. Elhagyta a pulpitust és leadta az órát. Én pedig kucorogtam az asztal alatt.

Az előadás végeztével, elég sokat szöszmötölt, mire minden hallgató elhagyta a termet. Segített kimászni a plupitus alól. Elgémberedtem. Felrakott az asztalra, észbe sem kaptam a lőcse már lucskos hüvelyemet ostromolta. Belémtolta kemény dárdáját.

-Ez kellett? -Erősen vágta belém a farkát- Erre vágytál? -Minden erejét beleadta. Élvezte, ahogy vonaglok alatta. Feltolta szoknyámat és körbekulcsolta ujjaival a csípőmet. Elégedettséggel nézte, ahogy újra és újra belémhatol. Kihúzta a dárdáját és ismét belémhatolt. Összeszorítottam a hüvelyemet, hogy ne legyen könnyű dolga. -Ahhh… tudod, hogy ezt szeretem a legjobban.- Ezzel csak még jobban felajzottam. Levett az asztalról. Megfordított, erővel rángatta le rólam a bugyimat és ismét belémvágta a dárdáját. Még az asztal is nyikorgott, akkorákat lökött rajtam. Kezeivel kiszabadította a melleimet és markolta őket. Mélyre hatolt belém. Alig tudtam visszafogni élvezetem hangjait. Lüktetett a hüvelyem és Ő érezte. Nyögött és zihált a gyönyörtől. Még jobban gyorsított a tempón. Visszaengedett az asztallapra. Melleim a hideg felületen vonaglottak. Megmarkolta a csípőmet és húzott magára. Hamar eljuttatott a csúcsig, de igyekeztem nem sikítani a gyönyörtől. Dákója lüktetett bennem. A csípőm tekertem és halkan nyögtem alatta. Nem volt hozzászokva ehhez. A lábaim remegtek és már magamon kívül voltam, mikor elélvezett bennem. Minden cseppjét belém dolgozta. Csak akkor húzta ki farát, mikor már lankadtan magától is kicsúszott volna. Még egy jó darabig pihegtem az asztalon, mire magamhoz tértem.

Segített talpra állni. Magához húzott és csókolt addig, amíg biztos nem volt abban, hogy már megállok a lábamon. Felhúztam a bugyimat és akkor láttam, hogy a nadrágja az én hüvelyemtől lucskos. Nem foglalkozott azzal, hogy letolja a gatyáját. Csak lehúzta a sliccét és kivette a dárdáját. Kicsatolta és kigombolta nadrágját. Tökét visszabújtatta boxerébe és minden ruhadarabját gondosan elrendezte. Mikor végzett, rámnézett.

-Jól felhúztál… Alig vártam, hogy véget érjen az óra, és beléd márthassam a farkamat. Megérte?

-Meg. -Mondtam még mindig incselkedve vele, mintha nem lenne elég.

-Megérdemelted, hogy jól megbasszalak.

Az irodája felé végig a könyveimet használta arra, hogy eltakarja a foltot a nadrágján. Megérte a játék.