Skip to content

Mostoha öcsém és a vibri

Egy kicsit perverz történetet szeretnék elmesélni, ami velem meg az öcsémmel történt meg. Az öcsém 14 éves volt, én 16. Akkor már észrevettem rajta, hogy sokszor rajtam felejti a szemét, főleg amikor estefelé már csak egy átlátszó hálóing volt rajtam. Nem tanúsítottam különösebb jelentőséget a dolognak, csak tudomásul vettem, hogy kezd felnőni. Egyszer kétszer rajtakaptam, hogy leskelődik a kulcslyukon, amikor végeztem a fürdéssel és meztelenül szárítottam a hajamat, de nem szóltam érte neki. Had legyen ennyi öröme. Persze amikor én is be voltam indulva a kulcslyuk felé fordulva nézegettem a muffomat, és jól széthúztam, hogy ő is láthassa. Kicsit szemétség, tudom, de amikor felizgultam, szerettem húzni az agyát. Tudtam, hogy utána biztos maszturbál és ez is felizgatott. Amikor a fürdőből kijöttem, legtöbbször nem volt rajtam semmi. A vizes törülközőt kiterítettem a szárítóra és szépen lassan lépkedve mentem el az öcsi ajtaja előtt, majd megálltam, visszaléptem és közöltem vele, hogy mehet fürödni.

Nagyon tetszett, hogy ilyenkor olyan zavarban volt, hogy csak lopva mert rám nézni, és persze olyankor sem a szemembe nézett. Sokszor maszturbáltam én is, mert felizgatott, ahogy néz, és az hogy tudtam, hogy már minden este leselkedett a fürdőbe.

Egyszer aztán, az történt, hogy megint be voltam indulva és úgy gondoltam, merészebb leszek. Elhatároztam, hogy a fürdőbe fogok maszturbálni. Elővettem a 18 centis vibrátoromat, amit az unokanővéremtől kaptam a 16. szülinapomra. ( Azt mondta, hogy inkább még csak ezzel foglalkozzak, pasizni ráérek később is. ) Bevittem a fürdőbe és gyorsan zuhanyozni kezdtem. Amint a víz folyni kezdett, láttam, hogy az öcsi a szokásos helyén van. A melleimet hosszan szappanoztam és éreztem, hogy nagyon felizgulok. Elzártam a vizet és kimásztam a kádból. Meg sem törölköztem, csak leültem a kád szélére, szétterpesztett lábakkal. Úgy izgultam, hogy máris a combomon folyt a nedvem. Kivettem a törölközőm alól a vibrátort és bekapcsoltam. Tudtam, hogy az öcsém figyel és egy szuper műsort akartam neki rendezni.
Elkezdtem a csiklómat és a szeméremajkaimat izgatni. Fel-le húzogattam a vibri végét a puncimon, de nem bírtam sokáig és elélveztem. Persze ennyi nem volt elég. Széthúztam a muffomat, amiből csak úgy csorgott a nedv, és egyetlen mozdulattal tövig nyomtam magamba a vibrátort. Teljesen felcsavartam a sebességet és először lassabban, aztán egyre vadabbul nyomkodtam magamba. Közben hol a csiklómat, hol a mellbimbómat izgattam. Éreztem, hogy nem bírom már sokáig, de már nem is akartam. Elélveztem, de olyat, hogy majdnem leestem a kád széléről. A tudat, hogy valaki figyelt közben, olyan fokozott izgalmat váltott ki belőlem, hogy az orgazmusom is több hullámban tört rám. Alig bírtam lábra állni, remegtem és forgott velem a szoba. Nagy nehezen összeszedtem magam és a szobámba indultam, hogy felvegyem a hálóingemet, persze közben kíváncsi voltam az öcsém tekintetére is.
– Hé öcsi, mehetsz fürödni! Úgy szóltam oda neki, hogy felé fordultam. Teljesen láthatta a kopasz muffomat, ami még jó piros volt az előző akciótól.
– Jó persze. Úgy bámult rám, hogy azt hittem azonnal leteper. Most nem az a félénk kisfiú volt. Már le volt vetkőzve, de a takarót a farkára tette. Azon keresztül is láttam, hogy elég nagy a dákója. Akkor jutott eszembe, hogy miért ne leshetném meg én is őt.
Megvártam, míg megengedi a vizet és benéztem. Alaposan meglepődtem, mivel az én kis öcsikémnek az egyik kezében a dákója, a másikban meg a vibrátorom. Én hülye ott felejtettem. Az öcsi meg szaglászta a nedveimet a vibrátoromon és a másik keze őrült sebességgel járt a péniszen. A következő meglepetés akkor ért, amikor felfedeztem, hogy az öcsinek legalább akkora a dákója, mint a vibrátorom.
Kezdtem beindulni a látványtól, és elkezdtem cirógatni a muffomat. Tudtam, hogy mindjárt elélvez, ezért gyorsan ujjazni kezdtem magam, ami így, guggolva nagyon kényelmes és jó volt.
Egyszer csak öcsikém hörögve elélvezett és pár csepp ondó hagyta el a bréjét. Lefürdött, de sajna nekem közbe elment az ihletem. Visszamentem a szobámba és arra gondoltam, hogy minek hagytam ott a vibrátorom, de arra jutottam, hogy már mindegy, sőt így még jobb is.

Közbe elaludtam. Másnap reggel kimentem a fürdőbe, hogy behozzam a vibrátoromat. Nem találtam sehol. Benyitottam az öcsémhez, aki éppen meztelenül állt a szekrény előtt és a ruháit nézegette.
– Hé nem tudsz kopogni?
– Bocs, azt hittem még alszol.
– Mit szeretnél? Kérdezte felém fordulva, kicsi kaján vigyorral a száján. Abszolút nem zavarta a meztelensége, sőt még jól végig is mért. Biztos a rövid átlátszó hálóingem miatt, amiben teljesen látszottak a melleim, de még a puncim is. Hátul meg olyan rövid volt, hogy a seggem kilógott belőle egy kicsit kicsi volt már rám, de ebben tudtam jól aludni.
– Tegnap a fürdőben felejtettem valamit. Hol van?
– Nem tudom, miről beszélsz. Olyan szemtelenül mondta, hogy kezdtem ideges lenni. Közben a dákója már láthatóan kezdett ágaskodni. Kezeit a csípőjére tette és úgy állt előttem. Ez kezdett felizgatni, mert eszembe jutott a tegnap este.
– Ne szórakozz már! Add vissza! Hogy mondandómnak nyomatékot szerezzek, egy lépést tettem felé. Erre ő is lépett egyet, így már csak karnyújtásra voltam tőle. A dákója félig már merev volt és egyenesen felém meredt.
– Miért mi lesz? Olyan kihívóan kérdezte és közbe még közelebb lépett. A dákója már csak centikre volt tőlem és már teljesen merev volt. Lenéztem rá, aztán fel a szemébe. Már én is fel voltam izgulva a nagy dákója látványától.
– Mit akarsz tőlem? Úgy kérdeztem, mint aki már feladta és a büntetésre vár.
– Visszaadom, de akkor látni akarom, ahogy csinálod.
– Mi? Te tiszta hülye vagy! Felháborodásom csak látszat volt, éreztem, ahogy a forróság elönt a muffomat és a nedveim, a combomon folynak.
– Nyugi, csak nézni szeretném. Amúgy tegnap már meglestelek a zuhanyzóban, bár szerintem észrevetted. Most közelebbről akarom látni, csak most az egyszer.
– Nem ezt nem szabad. Úgy mondtam, hogy már magam sem hittem.
– Figyelj, tudom, hogy akarod, most itt vagyok én is kívánom. Azzal elkezdte húzogatni a péniszen a bőrt. Ott előttem. Párat húzott rajta, majd a földre ült és ütemesen verni kezdte.
– A vibrátorod ott van a kis polcon az újság mögött. Vidd, de magadat csapod be. A látvány már úgy felizgatott, hogy nem érdekelt, hogy helyes vagy nem, amit teszünk. Levettem a vibrátort és leültem az öcsémmel szembe. Ő akkor nyitotta ki a szemét és láttam, hogy meglepődik.
– Csak most az egyszer, jól van. Szinte már lihegtem. Felhúztam a lábaimat, a hálóingem felcsúszott. A puncim már tocsogott, úgyhogy nem húztam az időt. Bekapcsoltam a vibrit és tövig nyomtam fel. Az öcsém úgy bámult, hogy még a keze is megállt egy pillanatra. Ki-be nyomkodtam, szinte rángattam a vibrátort a puncimba. Felnyomtam és a végénél fogva mozgattam körbe körbe. Kihúztam és lenyaltam. A csiklómhoz nyomtam és megint tövig vágtam be a méhemig. Közbe az öcsém diadalmasan ágaskodó bréjét figyeltem. A makkja úgy duzzadt, hogy legszívesebben bekaptam volna. Aztán az öcsém egyszer csak hörögni kezdett.
-Áááááá, elmegyek, elmegyek.
Azzal egy nagy adagot lőtt felém, ami a combomon és a lábamon landolt. Ez már nekem is sok volt. Hatalmasat élveztem.

A végén mindketten megmosakodtunk és megbeszéltük, hogy ez egyszeri eset volt és nem is beszélünk róla többet. Persze ezt nem tudtuk betartani.



⬇️ Lazulj egy kis xxx videóra ⬇️