Skip to content

Niki négyesben

A haverjaimmal csapatmunkában jól megbasztunk egy buxát. Egyik spanom szedte fel a csajt, a diszkó melletti buszmegállóban. Magas, szeplős, nagycsöcsű bula volt, húsz év körüli, festett vörös hajjal, alul-felül kivágott egyberuhában, ami nem sokat takart húsos seggéből, és kicsit vaskos, de azért begerjesztő combjaiból. A srác nős volt, a bige szintén kapcsolatban, így hát közös spanunk albérletébe vitte. A házigazdán kívül én és egy harmadik csávó is jelen volt. Megjött a baby társaságában, egyikük sem volt józan már. Vigyorgó tekinteteink kíséretében indult volna vele a szobába, hogy némi furulya után rendesen beakasszon neki, amikor a csajszi vihorászva megkérdezte, nem akarunk-e valamennyien beszállni, mert ő még soha nem csinálta két faszinál többel, és ki szeretné próbálni. Mindannyiunknak volt nője, de melyik férfi tudna kihagyni egy ilyen bevállalós muffot?

Ráálltunk a dologra, sodortunk egy cigit, hogy tovább fokozzuk a hangulatot, közben egyikünk a csaj bugyijában turkált, a másik a seggét fogdosta, harmadik a lökhárítóit birizgálta. Hamar előkerültek a brokik is, már szorított a gatya mindenkinek. A buksza is levetkőzött, abszolút nem volt gátlásos, fesztelenül pózolt nekünk, megrázta a hátsóját, rezgette a dudáit, aztán a vagináját is szétnyitotta. Hasán, seggén és combjain tetkók sorjáztak, mellbimbóit, köldökét és nyelvét pedig testékszer díszítette. A könnyűvérű ribanc nem csíphette a szolit, mert tök fehér volt a bőre, de ez izgató kontrasztot alkotott a tépett, égővörös hajával, meg a szeplőivel. Sorban kinyaltuk, ujjaztuk, hogy rendesen csússzon luktömés közben. Én is sokáig lefetyeltem a többiek nyálától és a lány nedveitől iszamlós pinát. Letérdeltettük a bulát, körbeállva, hogy mindenkihez hozzáférjen. Rutinosan szopott, közben a másik két faszt marokra fogva verte. Mi tagadás, izgató látványt nyújtott, ahogy nagyokat röhögve néztük, ahogy egyikünk szopatta, arra várva, hogy mi is használatba vegyük a száját. A nő meg tele szájjal nyammogott, a két bráner közti levegővételnél meg betépve röhögcsélt , amikor csöcsörésztük…

Utána bevittük a szobába, és szép sorban, emberesen végigkúrtuk, én pl. többször is lőttem. Beledurrantam a gumiba, de nyomtam tovább, amig újra bekeményedett a lompos. Seggbe nem kefélhettük, mert azt mondta, a múlt héten egy vastag faszú rapper meggyötörte a popsilukát egy koncerten. Így szendvics nem volt, ehelyett söröztünk, miközben az épp soron lévő tempózott benne, mi pedig biztattuk, hogy baszd szét a kurvát! , amitől a kúrás tárgya csak még jobban beizgult. El is sült vagy négyszer. Finálénak jól kifényesítette a lankadt pöcsöket, szárazra facsarva őket.

A zuhany után felöltözött és lelépett. Nekünk annyira bejött a dolog, hogy elhatároztuk, nemsokára egy fizetős muffal ismételjük meg a partit, aki seggbe is vállalja.



⬇️ Lazulj egy kis xxx videóra ⬇️