Skip to content

Perverz kalandom a mostoha öcsémmel

A mai napig nem hiszem el, hogy mire beszélt rá a haverom. Soha nem hittem, hogy ilyen dolgok megtörténhetnek velem. Azt hiszem szeretnék valaki mást hibáztatni, noha én voltam az, aki engedtem, hogy a dolog megtörténjen. Az a dolog, amiről noha tudom, hogy nem egészséges, mégsem tudom azt mondani, hogy megbántam. Azt hiszem túl messze kerültem a lényegtől, szóval kezdem az elején.
Közeledett öcsém 18. szülinapja és nagyban törtem a fejem, hogy egy szép ajándékkal lepjem meg. De az albérlet és a kocsi mellet elég kevés pénzem maradt, hogy bármi egyedire is gondolhassak. Megkérdeztem a barátomat, vajon van-e valami ötlete. Néhány percig gondolkodott, majd egy ravasz mosoly jelent meg az arcán. „Megvan a tökéletes ajándék!”-kiáltott. „Ez egy olyan dolog, amiről mindig is álmodozott, de soha nem számított rá, hogy meg is kapja.”
Elmondta az ötletét és meg kell, hogy valljam ledöbbentem. „Azt akarod, hogy tartsak sztriptízt az öcsémnek? Hogy adhatsz ilyen ötleteket?”
Csak nevetett és folytatta: „Kicsim! Mióta vagy ilyen prűd? Nem mondtam, hogy feküdj le vele, csak izgasd egy kicsikét. Hányszor mondtad, hogy mindig is arra vágyot, hogy valahol pucéron láthasson. Nem is kell teljesen levetkőznöd, ha nem akarsz. Fogadok, hogy az efféle ajándékot soha nem felejtené el, főleg, ha teljesen levetkőznél.”
Kellet néhány perc, hogy lenyugodjak és végiggondoljam. Végül is nem kerül semmibe és még élvezné is. Nem vagyok szégyellős, de nem gondoltam, hogy képes lennék levetkőzni az öcsém előtt. Amikor már megszoktam a gondolatot arra gondoltam, ez nem lenne vérfertőzés, hiszen nem lenne köztünk semmi. Lényegében nem lenne több, mint mikor masztizáson kaptam, amikor kiléptem a zuhany alól. Ránéztem Márkra és azt mondtam: „Életreszóló ajándék, nemde. Nem is rossz gondolat.”
Felhívtam Tomit és szóltam neki, hogy nézzen be szombat este nyolckor az ajándékáért. Egész héten Márk előtt gyakoroltam. Ő tanácsokkal látott el, hogyan mozogjak, hogyan váljon a mozgásom rutinossá. Minden este szeretkezéssel végződött. Olyannal, amelyet azelőtt sosem éltünk még át együtt. Ennek figyelmeztetőleg kellett volna hatnia, de olyan jól éreztem magam, hogy soha meg sem fordult a fejemben, hogy táncom milyen hatást vált ki.
Végül eljött szombat este. Beraktunk egy széket a szoba közepére és berendeztük Márknak egy kényelmes helyet a WC-ben. „Nem vagyok benne biztos, hogy jó gondolat itt lenned.”-mondtam neki.
„Az én ötletem volt, ráadásul imádom nézni, ahogy mozogsz.”-felelte. „Én is itt akarok lenni és szétkefélni az agyad, ha Tomi elment.”
Hallottunk egy kopogást az ajtón, Márk elbújt, én pedig beengedtem az öcsikét. „Boldog szülinapot öcsi!”- mondtam, ahogy kinyitottam az ajtót. Levette a cipőjét és a konyhába vezettem.
Meglátta az üres sörösüvegeket a polcon és azt kérdezte :”Részeg vagy?”
Csak spices feleltem. Ideges voltam és emiatt szinte folyamatosan beszéltem.
„Nos, felkészültél a szülinapi meglepetésre?” – kérdeztem.
Biztos vagyok benne, hogy fogalma sem volt, mi fog történni. Visszafogottan voltam öltözve. Volt rajtam egy begombolt blúz és egy szoknya.
„Persze!” – felelte. De igazán nem kell adnod semmit. Tudom, hogy szegényes idők járnak felétek. Megfogtam a kezét és bevezettem a szobába, egyenesen a szülinapi székbe. Háttal fordultam neki és végigmentem a szobán. Nem voltam biztos benne, hogy meg kellene tennem. A kezeim reszkettek. Hogy a félelemtől vagy az izgalomtól, a mai napig sem tudom. Vettem egy mély levegőt és a zene hallatán megfordultam.
Elfeledkezve az idegességemről elkezdtem táncolni és közben forogni körbe-körbe. Vetettem egy pillantást az arcára és zavarodottságot fedeztem fel rajta. Egy pillanatra a padlóra pillantva észrevettem, hogy teljesen elvörösödtem. Nem hagyhattam abba, az hatalmasabb blama lett volna, mint maga a helyzet.
Lassú szám volt. A földre néztem és arra gondoltam, hogy Tomi nincs ott és én csak gyakorlok. A pia, amit még az érkezése előtt ittam szintén segített ellazulni.
Vettem egy mély levegőt és a zene ritmusára elkezdtem kigombolni a blúzom felső két gombját. Ránéztem Tomira, hogy lássam az arckifejezését. A szeméből enyhe vágyat olvastam ki. Minden egyes mozdulatomra vágyakozva figyelt és ez volt az a jel, amire szükségem volt.
Kigomboltam a következő két gombot és láttam az arcán, ahogy kerek melleimet próbálja kutatni szemeivel. Arra várt, hogy a maradék gombokat is kioldjam. Már csak kettő volt hátra, egy a blúzomon, egy pedig a szoknyámon. Még most abbahagyhatom, gondoltam, de látva öcsém felajzott tekintetét rájöttem, hogy erre már nincs lehetőség.
Kigomboltam az utolsó gombot is a blúzon, de nem engedtem, hogy leessen, a karomat keresztbe tartva magam előtt tartottam a felsőt, miközben öcsém szeme úgy csillogott, mint még soha azelőtt. Aztán egy begyakorolt mozdulattal hagytam hogy a felsőrész a földre essen. Mosolyogni kezdtem látva öcsém kiábrándult arcát, amikor felfedezte, hogy bikini felső van rajtam.
Ekkor kigomboltam a szoknya gombját és egy hirtelen mozdulattal Tomi felé rúgtam azt. A szeme szinte odaszegeződött zöld bikinimre.
Véget ért a zene és én lehajoltam az utolsó üveg sörömért.
„Ne hagyd abba, csak most kezdett igazán izgalmassá válni.” – könyörgött.
Nem akartam abbahagyni, de innom kellett, mert annyira felizgultam, mint még soha.
„Persze.” – mondtam és beleittam a sörömbe. Majd a zene folytatódott.
Tovább táncoltam. Talán az alkohol miatt táncom kezdett egyre erotikusabbá, izgatóbbá válni. Közelebb léptem hozzá és a melleim néhány centire voltak az arcától. Majd ismét hátráltam és folytattam a jól begyakorolt feladatot. Lassan lehúztam a felsőrész egyik pántját, majd a másikat.
Tomi kész volt. Láttam ahogy lenéz és észreveszi nadrágja alatt ágaskodó bréjét. Majd ismét felnézett és észlelve, hogy én is látom, elvörösödött.
A felsőrészt már csak a hátul megkötött csomó tartotta rajtam, majd egy hirtelen mozdulattal hátranyúltam, mintha ki akarnám oldani.
Tomi újra lenézett és a nadrágján egyre nagyobbra nőtt a dudor. Elég kellemetlen lehetett, ahogy hatalmasra dúzzadt makkja a nadrág rabságából szabadúlni kívánt. Majd nem tudom miért ráparancsoltam: „Állj fel!”
Nem akart, ezért megfogtam a kezét és felállítottam. A következő pillanatban kigomboltam a nadrágját és egy mozdulattal lehúztam róla, ami a bokájánál landolt. Innentől kezdve nem volt mit titkolnia, ahogy kárója egyenesen felém mutatott bő boxeralsóján keresztül. Visszalöktem a székbe és megkérdeztem: „Így már jobb?”
„Igen” – sóhajtott, „Sokkal jobb.”
Tovább táncoltam, miközben kioldottam a csomót a bikinim felsőrészén, miközben a szabad kezem a melleimre helyezve megakadályoztam, hogy az öcsi többet lásson a kelleténél. Szemeivel könyörgött, hogy vegyem már el a kezem. Rámosolyogtam és hirtelen elrántottam melleimet takaró kezem, felé dobva a felsőrészt. El is kapta volna, ha a tekintete nem járt volna éppen máshol.
Véget ért még egy szám. A tekintete erősen izgalomtól dagadó bimbóimra szegeződött. Gyönyörű volt látni a vágyat az arcán.
Tovább táncoltam. Mivel kiváncsi voltam táncom hatására, egy óvatlan pillanatban Tomi boxerére pillantottam, gondolva, hogy a dudor esetleg tovább nőtt. De ehelyett azt láttam, amint fasza egyenesen mered ki boxere lyukán. Mikor megláttam a fallosz végén csillogó első ondócseppeket, majdnem abbahagytam, de tudtam, hogy folytatnom kell.
Tomi tekintete közben a bikinialsóra szegeződött. Mivel az elég kicsi volt, Tomi elég sokat láthatott volna csupasz puncimból, ezért próbáltam úgy táncolni, hogy minél kevesebb rálátása legyen féltett kincsemre.
„Úristen!” – nyögte. Én közben forogtam, hogy megcsodálhassa popsimat. Magamról megfeletkezve előre hajoltam és így teljes rálátása lett a bikini által alig takart puncimra. A hatást tovább fokozta, hogy addigra már annyira átnedvesedtem, hogy a bikini szinte teljesen áttetszővé vált.
Már csak egy ruhadarab volt rajtam,de tudtam, hogy még nem szabad abbahagynom. Utasítottam, hogy vegye le a pólóját.
Közben úgy táncoltam, hogy melleim 1-2 centire voltak a szájától. Megragadtam a pólóját és leránottam róla, így már semmi sem takarta ágaskodó pöcsét. „Hé!” – kiáltott, én pedig élveztem a számára kellemetlen helyzetet.
Próbálta kezeivel takarni ég felé meredező falloszát, de sikertelenül. Elégedetten nyugtáztam, hogy bíborvörös makkja egyre jobban fénylett ondójától. Öcsém feje majdnem olyan vörös volt, mint a rúdja.
„Állj fel!” – mondtam neki újra. Közben szemét folyamatosan vöröslő mellbimbóimon tartva felállt, és farkával egyenesen felém mutatott, mintha csak azt mutatná, mi az, amire vágyik. Én visszalöktem a székre és nevettem..
Ujjaimat a bikinialsó pántjai alá dugva szépen lassan elkezdtem azt letolni magamról. Közben erotikusan táncoltam, egyre jobban és jobban bepörögve Tomi robbanásra kész farkának láttán. Az alsót a combomig letolva elengedtem és az engedve a gravitációnak a földre hullott. Gyönyört keltett bennem, ahogy az öcsém ámulattal kapkodta a fejét melleim és a puncim láttán. Nem tudott betelni a látvánnyal.
Teljesen beindulva táncoltam tovább, közben mélyen könyörgő szemébe nézve körbe-körbe táncoltam őt. Ez volt „gyakorlatom” kedvenc része. Ott voltunk egymással szemben, teljesen meztelenül. Teljesen közel hajoltam hozzá és éreztem forró lehelletét a mellemen. Majd hirtelen megéreztem nyelvét, ahogy a bimbóimat fürkészi és megpróbáltam hátrálni. Olyan volt mint egy áramütés. A puncim lucskosabb és forróbb lett, mint eddig valaha. Nem tudtam hátrálni és éreztem, ahogy a bimbómat a szájába veszi. Finom nyögéseket hallatott.
Rápillantottam. Egyáltalán nem ezt terveztem. Úgy gondoltam, hogy táncolok neki, esetleg meztelenre vetkőzök, miközben ő a nadrágjába élvez. De hát nem adhattam neki egy sima sztriptíz műsort, mikor teljesen pucér volt, nem?
Túlzottam fel voltam pörögve ahhoz, hogy itt abbahagyjam. Rápillantottam, láttam a vágyat a szemében és tudtam, hogy engedelmeskednem kell neki. Ajkaival ismét a cicimet kereste, majd elkezdte lágyan izgatni keményre dagadt bimbóimat és lassan haladt lefelé. Közben vigyáztam, hogy cerkája mindvégig köztünk maradjon, mint hamburgerben a hús. Hátradőltem, hogy kezeivel jobban tudja izgatni melleimet. Lőcse szépen lassan kicsúszott a „biztonságos” pozicióból és éreztem, ahogy csiklóm megdagad fasza érintésétől. „Oh igen!” – nyögtem, miközben előre-hátra toltam a csípőmet, így dörzsölve felizgatott csiklómat kemény makkjához. Közben ajkai elérték az enyémeket és csókolózni kezdtünk. Keményen és mélyen. Éreztem, hogy azonnal elmegyek és Tomi tudta ezt.
Mielőtt eszméltem volna, éreztem, hogy megfogja a derekam és megemel, miközben hímvesszője puncim bejáratát keresi. Abbahagytam a csókot és azt akartam mondani, „Ne! Hagyd abba!”. De ebben a pillanatban megéreztem, ahogy hatalmas makkjával a teljesen lucskos puncimba hatol. „Oh igen!” – nyögtem.
„Fantasztikus vagy. El sem tudod képzelni milyen régóta álmodom erről.” – súgta, miközben egyre mélyebben hatolt belém. Ahogy egyre belém tolta szerszámát, éreztem, hogy közeleg a csúcs. „Úristen! Úristen!” – kiabáltam a gyönyörtől és kezdtem egyre vadabbul mozogni öcsém pélóján, ahogy az élvezés közeledett. A következő pillanatban már Tomi ölében ültem és mozogtam fel-le, miközben arra gondoltam : „Tudod te, hogy mit csinálsz? Éppen az öcsédet kúrod!” Ez még tovább izgatott.
Mélyen a szemébe néztem és azt mondtam : „Bassz meg Tomi, bassz meg keményen!”
Egyre gyorsabban mozgott bennem a farkával, majd egy pillanatban a következőket mondta : „Eldurranok! Megbaszom a nővérem és megtöltöm a pináját a gecimmel!” Átkarolt és szorosan magához ölelt, ahogy egy utolsót lökött a farkával. Éreztem, ahogy az ondóját belém lövi. Keményen csókolóztunk, miközben fallosza erősen lüktetett bennem, teljesen megtöltve pinámat friss, forró nedűjével.
Mikor ráeszméltem, hogy mit is engedek meg neki, megpróbáltam kiszállni az öléből, de megfogott és nem engedett, csak pumpálta belém gecijét.
– „Még ne!” – suttogta.
Erősebb volt, mint én, szóval nem tudtam mit tenni, ott ültem és vártam, ahogy öcsém újra magához tér. Nyelveivel újra cicimet becézte, miközben fasza lassan kicsúszott belőlem. Mindketten felálltunk, a szemébe néztem és megkérdeztem :

– „Tetszett az ajándék, öcsikém?”
– „Oh igen! Hihetetlen volt!”
– „Én is élveztem.” – válaszoltam, közben lehajolva, hogy lenyaljam farkáról a maradék nedűt. Bekaptam elpuhult dákóját, szopogattam és kiszívtam belőle a maradék gecit. A kezei újra megtalálták a melleimet. „Ez nagyon jó!” – mondtam, miközben tökét szoptam a golyóitól kezdve egészen a makkjáig haladva. „Ez jó volt!” – felelte. „Nagyon jól szopsz!”.
Kb. tíz perc múlva újra kökemény lett, felálltunk és elindultunk a hálószoba felé. Közben éreztem, ahogy combomon lefolyik öcsém korábban belémpumpált forró ondója. „Szeretném, ha megint megbasznál. Érezni akarom lüktető farkad a pinámban.” – mondtam, most már minden mindegy alapon. Lefeküdtem az ágyra és magamra húztam. Ott feküdt félig rajtam, félig combjaim között. Ahogy éreztem kemény hímtagját hüvelyem bejáratánál, ismét felnyögtem. Tomi újra elkezdett dugni. Lábaimat átkulcsoltam hátám bezárva őt ebbe a pozicióba.
– „Igen dugj meg kicsi tesóm. Érezni akarom a többi spermád is magamban. Pumpálj még jobban tele kérlek!”
– „Úristen! Nagyon jó vagy! Igen beléderesztem az összes gecimet! Teljesen át foglak áztatni!” – nyögte. Megcsókolt, miközben mozdulatai egyre keményebbé, erőteljesebbé váltak. Tudtam, hogy ismét közel van a csúcshoz.
– „Igen! Lődd belém! Lődd belém a kicsikéidet!” Mivel gyógyszert szedtem, nem kellett félnem a terhességtől. És mert szülinapja volt, a fantáziájára kellett bíznom magam. Elkezdtem egyre erősebben mozogni és felkiáltottam :

– „Úristem, elmegyek!” Az orgazmusom lehetett neki az utolsó csepp, mert abban a pillanatban újra éreztem, ahogy a forró lé farkából a puncimba lövell.
Ott feküdtünk egymáson és tudtam, hogy ma este már nem akarja többször megtölteni szétkefélt muffomat. Lágyan csókolóztunk, majd éreztem, ahogy fallosza kicsúszik belőlem. Felült az ágyra.
– „Remélem élvezted az ajándékot Tomika!” Minden amit tenni tudott, hogy mosolygott.
Hirtelen eszembe jutott, hogy Márk még mindig a WC-ban van. Felnéztem az órára és 9:20 volt. Szóltam Tominak, hogy mennie kell. Ő ellenkezett, de mondtam, hogy Márk, a spanom 9:30-kor jön. Mosolyogtam ahogy felállt az ágyról és a nappaliba ment a ruháiért. Felálltam, elmentem az ajtóig és pucéron néztem, ahogy kapkodva felöltözik. Azután elbúcsúztunk és kiengedtem az ajtón.
Ebben a pillanatban kinyílt a WC ajtó, Márk keményen álló pénisszel jött ki. Csókolózni kezdtünk és a hálószoba felé vettük az irányt.
Arra számítottam, hogy belém nyomja kemény pöcsét és még jobban telespriccel. Ehelyett fejét lábaim közé tette és nyelvével vad játékba kezdett. „Úristen, ne hagyd abba. Ez eszméletlen!” – könyörögtem. Nyelve felváltva mozgott puncim és csiklóm közt, behatolva tágra nyílt puncimba.
– „Igen! Nyald ki az öcsém gecijét!” – utasítottam. Kétszer mentem el, amíg hüvelyemet teljesen tisztára nyalta öcsém ondójától.
Hírtelen felült és faszát pinámba irányította. Olyan mélyen hatolt belém, mint még soha. Mindkettem felnyögtünk. Mozogni kezdett ki és be a puncimban.
– „Hihetetlen voltál. Soha nem láttam még ilyen izgatót egész életemben.” Teljesen magán kívül volt, eszméletét vesztve nyögött.
– „Igen! Bassz meg! Azt akarom, hogy keveredjen a gecid az öcsémével!” – könyörögtem.
– „Oh újra elmegyek!” – nyögtem és a következő pillanatban éreztem, ahogy puncim újra megtelik gecivel és elkeveredik az öcsémével. Márk elhaló hangon nyögdécselt, zihált, soha nem élt még át ilyen orgazmust.
Nemsokára telefonon hívott anyu és az öcsémet kereste. Én elmondtam neki, hogy már nincs itt és nemsokára haza fog érni. Hallhatóan megnyugodott.
– „Tudod nem szeretném, ha bármi baja is esne, hiszen még olyan fiatal, nem tud még magára vigyázni, hisz még csak 18.”
Beszélgettünk még egy kicsit, majd elbúcsúztunk és megígértük egymásnak, hogy hamarosan találkozunk.
Az biztos, hogy ezt a napot emlékezetessé tettük Tomi számára, de amire nem számítottam, az én számomra is.