Skip to content

Címke: orgazmus

Izgató erőszak

21 éves lány vagyok. Kb. 2 hete sétáltam haza az esti Zumba órámról. Hűvös, de mégis kellemes volt az éjszaka, ezért a város széle felé vettem az irányt, hogy egy szolid negyed órás kerülővel érjek haza. Az emberek jöttek-mentek mellettem én pedig élveztem a hűvös éjszakát. Ahogy távolodtam a centrumtól,…

Egy ribanc esküvője

Mint az előbb-utóbb várható volt, teherbe estem Lacitól. De ez nem ért minket váratlanul, mivel mindketten szerettünk volna családot alapítani. Azonban nem akartam, hogy a gyerek úgy szülessen meg, hogy még nem vagyunk házasok. Tudom, hogy akkor is a mi gyerekünk és nem ítélne el érte senki, ez csupán az…

Gyengéd előadás

A professzorommal azóta többször voltunk együtt. A játék és a lebukás veszélye Őt is izgatja, ahogy engem is, de óvatosak voltunk. Már-már túlságosan is. Viszont egy előadása alkalmával megleptem. Az irodájában látogattam meg az előadás előtt. Ez nem volt az ínyére. Szeretett egyszerre csak egy dologra koncentrálni és az jelenesetben…

Hugom a ribanc

Dávid vagyok 26 éves a szüleim régen elváltak már a születésem után. Aztán másik házasságból született egy féltesóm, keveset találkoztunk nem lógtunk sokat együtt. Amikor idősebb lett, jobb lett a viszonyunk kb minden fiú ügyet megosztott velem, hamar kiderült, hogy nem egy gátlásos lány, kb 15 palival volt, 17 évesen.…

A tornaterem

Nyolc osztályos gimnáziumba járunk, immár hét éve ugyanazok. Jól ismerjük, szeretjük is egymást. Így történhettek meg a következők.Annyit még előljáróban, hogy történelem tanárunk mesélt arról, miként történt az ókori Spártában a párválasztás.Elhatároztuk kipróbáljuk a spártai módszert. Az osztálylétszán huszonnégy, ebből tizenhatan voltunk hajlandók a nagy kalandra, a többiek vallási, erkölcsi,stb.…

A bukott angyal

Apukám – aki örököséül fiú utódot remélt, ám mégis velem, egyetlen leányával kellett beérnie – már zsenge gyermekkoromtól kezdve – kivonva az asszonyok puha, oltalmazó karjai közül – férfias foglalatosságok közé is bevont. Vívómestert fogadott mellém, aki kardforgatásra oktatott, a lovaglás fárasztó tudományát elsajátíttatta velem, sőt – micsoda szentségtörés –…

Nem egy hétköznapi helyzet

Viszonylag szűk a mi családi körünk, mindössze 1 unokatesóm van. De miután én is egyke vagyok, meg ő is, mi ketten elég jóban vagyunk, folyton együtt lógtunk. Támogattuk egymást akár a másik nemmel kapcsolatosan fölmerülő kínosnak ígérkező helyzetekben is, meg aztán egymástól megkérdezhettünk olyan rejtélyes dolgokat is, ami izgatta a…

Leszoptam a mostoha öcsémet titokban

Tinédzser koromban, mikor már elkezdtem érdeklodni a másik nem iránt, egyszer elhatároztam, hogy éjszaka meglesem az öcsémet ruha nélkül, amíg alszik. A tervem nagyszeruen sikerült… Tizenhárom éves volt akkor, én csak néhány évvel idosebb, ez volt az elso ilyen alkalmam. Egy átlagos este, úgy fél ketto lehetett, csendben átlopództam az…

Az őstörténet

Hűvös lett. Az idő változó, ám ha ki-kivillan a felhők mögül a nap, akkor sincs forróság, hűs szellő símogat. Most ez a jó, kiváló idő a vadászatra. Magunkra öltjük melegebb bőrruháinkat, bukó a vállunkon, dárda a kezünkben, és elindulunk az erdőbe. Keressük a vadat, meg-megállunk, szimatoljuk a levegőt. Az erdő…