Skip to content

Címke: szexfantázia

Muterommal szex a nyáron

Szüleimmel rendszeresen utaztunk, szerte a világban. 16 éves koromra már jártam Mexico-ban, az USA-ban, Távol-Kelet több országában. Azonban a legcsodálatosabb nyaralást Kréta szigetén éltem át a nyáron. Apukám egy kereskedő cég vezetője, anyám pedig csak a háztartással,és magával foglalkozott, én most voltam másodikos a gimiben. Nagyon jó körülmények között élünk,…

Perverz kalandom a mostoha öcsémmel

A mai napig nem hiszem el, hogy mire beszélt rá a haverom. Soha nem hittem, hogy ilyen dolgok megtörténhetnek velem. Azt hiszem szeretnék valaki mást hibáztatni, noha én voltam az, aki engedtem, hogy a dolog megtörténjen. Az a dolog, amiről noha tudom, hogy nem egészséges, mégsem tudom azt mondani, hogy…

A perverz rablók

Hazafelé tartottunk a tengerpartról, ahol nyaralni voltunk a feleségemmel. Nem indultunk korán, csak reggeli után, így esteledett mikor még messze járva a határtól a hegyek közé értünk. Egy autó állt az út szélén bekapcsolt elakadásjelzőkkel, és mellette egy fiatal lány volt. Félrehúzódtam és megálltam. Amikor kiszálltunk az autónkból és odamentünk…

Az unokahúgom rendesen leszopott

Egyik este amikor unokahugimra kellett vigyáznom furcsa zajra keltem fel, de hamar kivilágosodott hogy ezek egy masztizás hangjai. Unokahúgomról annyit hogy félénk 18 éves kis széparcú, barnaszemű barnahajú, korához képest nagyon jó fenekű lányka volt akiről azt se mertem volna gondolni hogy tudja mi az a maszturbáció. Rólam pedig annyit…

A mostoha anyám és a műfasz

Első pszichológia órán az Oedipus komplexusról tanultunk. Nem hittem benne egy percig sem.Micsoda baromság! Hogy egy fiú tényleg meg akarja dugni a saját anyját!Ez hülyeség.. sőt egy nagy mese! Még csak gondolni sem gondoltam arra hogy az anyámmal dugjak! Igaz, hogy szexinek találtam. Legalábbis addig nem gondoltam ilyenre amíg egyszer…

Wanda a ribanc mostoha húgi

Wanda hívott pár nap múlva. Azt mondta, csak üdvözölni akar, de a beszélgetés nemsokára a múltkori telefonunkra terelődött. Ide figyelj, kezdte, nem vagyok benne biztos, mit gondolsz a legutóbbi beszélgetésünkről… csak szeretném tudni, hogy nagyon kiakadtál-e, vagy ilyesmi… Hmm… Elég vad volt… úgy értem, de tényleg nem érzem úgy, mintha…

Maja a perverz mostoha húgom

Maja, a húgom csak egy évvel volt nálam fiatalabb, 17 éves. Ekkor már jó ideje valamiért akart engem. Mármint szexuálisan. Tagadhatatlan, hogy szép lány. Sportos lány, széparcú, mellkasig érő, fényes barna haj és hamvas barackbőre.  De akkor is a húgom. Akárhogy is, pár hónapja már több jele van, hogy rám…

Kalandok a mostoha húgommal

Szegények voltunk, akár a templom egere, ahogy akkoriban mondták. Sok szegény család élt a Nagy Válság idején, és mi a legszegényebbek közül valók voltunk. Pedig apánk mindent elvállalt, amiért fizettek valamit: autószerelés, házkörüli javítások, alkalmi fakivágás, de mégis elõfordult néha, hogy ikertestvéremnek, Carolnak és nekem nem volt mit ennünk. De…