Skip to content

Címke: tini

A tornaterem

Nyolc osztályos gimnáziumba járunk, immár hét éve ugyanazok. Jól ismerjük, szeretjük is egymást. Így történhettek meg a következők.Annyit még előljáróban, hogy történelem tanárunk mesélt arról, miként történt az ókori Spártában a párválasztás.Elhatároztuk kipróbáljuk a spártai módszert. Az osztálylétszán huszonnégy, ebből tizenhatan voltunk hajlandók a nagy kalandra, a többiek vallási, erkölcsi,stb.…

Szex a parkban

Egy fiatal lány sietett végig a nyári forróságban a városka főutcáján. A forró ellenére igen sietősen mozgott, szinte futott. Hosszú világosbarna haja néha meg is lebbent, bár a levegő szinte feszülten állt. Simán suhant végig az úton. Semmi sem zavarta. Ebben a forróságban szinte egyedül volt az utcában. Minden kihaltnak…

Lili laza napja

Lili vagyok, 17 múltam. Egy izgalmas napom szeretném megosztani. Úgy kezdődött ez a szép nyári napunk is, mint a többi azon a héten. Azon gondolkodtunk a barátnőmmel, hogy mivel kellene elütnünk az időt. De semmi értelmes nem jutott az eszünkbe. A párom azt javasolta, hogy menjünk el egy közeli falucska…

Nem egy hétköznapi helyzet

Viszonylag szűk a mi családi körünk, mindössze 1 unokatesóm van. De miután én is egyke vagyok, meg ő is, mi ketten elég jóban vagyunk, folyton együtt lógtunk. Támogattuk egymást akár a másik nemmel kapcsolatosan fölmerülő kínosnak ígérkező helyzetekben is, meg aztán egymástól megkérdezhettünk olyan rejtélyes dolgokat is, ami izgatta a…

Leszoptam a mostoha öcsémet titokban

Tinédzser koromban, mikor már elkezdtem érdeklodni a másik nem iránt, egyszer elhatároztam, hogy éjszaka meglesem az öcsémet ruha nélkül, amíg alszik. A tervem nagyszeruen sikerült… Tizenhárom éves volt akkor, én csak néhány évvel idosebb, ez volt az elso ilyen alkalmam. Egy átlagos este, úgy fél ketto lehetett, csendben átlopództam az…

Timi szereti a faszt oboázni

Tényleg hihetetlen, hogy ilyesmi megtörténik, bár a matematikai esélye mindig megvan, szóval gondolj csak bele, ha egy helyes csaj a haveri társaságból egy buli utáni éjszakai buszmegállós beszélgetés alkalmával megosztja, hogy a következő kapcsolatában szeretne mindent megadni a partnerének és ebben kéri a segítséged ugyanis még nem volt alkalma egy…

Kata a koleszos lány

Ez a történet két éve eset meg velem. Harmadikos gimnazistaként eléggé el voltam maradva a szüzességem elvesztésében. És eleinte nem is gondoltam, hogy az osztálykirándulásomon vesztem el. Az egész előtte egy héttel kezdődött, amikor a haverokkal csúnyán leittuk magunkat. Másnap megfogadtam, hogy nem fogok az osztálykirándulásomon inni. Vagy legalább is…