Skip to content

Címke: tini

Masztizás az unokahúgival

Réges-rég, a 90-es évek elején történt ez a sztori. 16 éves voltam ekkor, igazi nagykamasz, kiéhezve a szexre. Csakhogy a természet rútul elbánt velem, mivel nem voltam túl jóképű. Sehogy nem jöttek össze próbálkozásaim az osztálybeli lányokkal, így aztán maradt a sóvárgás és a gyakori éjjeli „hokimeccs”. Iszonyatosan vágytam már…

Anna az gyengéd buja lány

Óriási tömeg volt a bevásárló központban, s szombat délelőtt lévén a szokásosnál is hosszabb sorok kígyóztak a pénztárak előtt. Fülledt nyári nap volt és ezen még a hirtelen jött, a nagy üvegfelületeken jól látható, sűrű cseppekben támadó zápor sem enyhített. Én is a fizetésre vártam és éppen a kosárban lévő…

A barátnőmmel kipróbáltam

Én 18 éves vagyok, középmagas barna hajú lány.Csajszim 16 éves és Lolának hívnak. Fiatal kora ellenére elég érett lány és picit magasabb mint én. Nyár volt, mindketten unatkoztunk, és messengereztünk egymással. Csajom úgy gondolta áthív magához mert szülei nincsenek otthon. Csajom nem lakott messze tőlem ugy 3-4 kmre. Biciklire ültem…

Maja a perverz mostoha húgom

Maja, a húgom csak egy évvel volt nálam fiatalabb, 17 éves. Ekkor már jó ideje valamiért akart engem. Mármint szexuálisan. Tagadhatatlan, hogy szép lány. Sportos lány, széparcú, mellkasig érő, fényes barna haj és hamvas barackbőre.  De akkor is a húgom. Akárhogy is, pár hónapja már több jele van, hogy rám…

Ivett kinyalva

Ivettel már nagyon rég óta közeli barátságban voltunk. Mindenhova együtt mentünk, még a randikra is. Azt hitték, leszbik vagyunk. A legjobb csajszim volt, mindent megbeszéltünk. Sokszor átjött, hogy együtt tanuljunk, egy osztályba jártunk.Nagyon szerettem vele lógni, rendkívül pozitív személyiség volt. Mindig meg tudott nevettetni. Általában én is őt. Egyik szombat…

Andi a próbafülkében

Andi belopózott az egyik öltözöfülkébe, és magára zárta az ajtót. Gyorsan levette a bikinijét, és kiélvezte a teljes meztelenség izgalmas pillanatait. Halkan pihegett, mellkasa ütemesen mozgott, mellbimbói merevedtek, izmai megfeszültek a gondolattól, hogy egy idegen helyen van ilyen sebezhetö módon. Persze be volt zárkózva, és öltözött már át ilyen helyen,…